Bérbaltavárról

Bérbaltavár földrajzi helyzete, nevének eredete és érdekes hírek a régmúltból

 

Baltavár - Hegyhátkisbér

 

Hegyhát - Kisbér egy patak partján, Baltavár pedig a forgalmas középkori út, a 'Via-publica' út mentén alakult ki. Mindkét alkotó település Árpád-kori eredetű. Byr helységet, amely a középkorban Töttös, Hegyes és Altal Byr néven szereplő három közeli településből alakult ki, egy XIII. század végi oklevél említi először. Baltavár nevét a XV. században említette először oklevél. Ez a falu a török időkben elpusztult Martonfa filiálisa volt. Martonfa emlékét ma csupán a baltavári temető és a körülötte álló pár ház őrzi, amit Marton kertnek hívnak, de a Martonfai templom Baltaváron a ma is látható templom helyén állt. Arra épült rá Festetics József által az új templom.
Kisbér (Byr) az urairól, míg Baltavár az egykori palánkváráról kapta a nevét. Baltaváron csinos park közepén állt a Thurn und Taxis család szép, nagyszabású, tornyos kastélya, melynek alapépítménye a Festeticseké és azután a Zalabéri Horváthoké volt. Végső alakját 1888-ban nyerte el. A kastélyt 1911-ben elárverezték, néhány évvel később pedig lebontották.1935-ben egyesült Baltavár és Hegyhátkisbér, és ettől fogva a Bérbaltavár nevet viseli. Ekkorra ugyanis a két település teljesen összeépült.

Bérbaltavár a Vasi - Hegyhát délkeleti csücskében, a Szent János-patak (más néven Kánya patak) völgyében fekszik. A település közúton Budapest felől a 8-as úton Vasvárig, onnan délkeleti irányban 18 km, a Zalaszentgrót felé vezető úton közelíthető meg.

Kialakulásában a harmadkori Pannon-tenger több millió éve lerakott agya­gos-homokos üledéke játszotta a fő szerepet. A rétegeket a pleisztocén végi ké­regmozgások tördelték változatossá. Most szelíd, lankás dombok, völgyek, szán­tók, rétek, erdők váltakozása teszi szívből szerethetővé a tájat.
A falu a dombok, erdők marasztaló ölelésében helyezkedik el. Az állatvilá­ga gazdag napjainkban is. Fő vadjai a szarvas, őz, vaddisznó. Madárvilága — éne­kes fácán, fogoly stb. — mellett a rovarvilág is igen gazdag; régen — vízben gaz­dagnak mondható — vízfolyásaiban számtalan hal, rákfaj élt. (Az ősállatvilágról a későbbi fejezetben lesz szó!)

A falut átszeli a település délnyugati részén a Szaknyér és a Bük erdő oldalá­ból eredő Kánya-patak (Kányási,  Pinkóc - patak néven is emlegetik), amely felve­szi délről a Baltavári-árok, észak felől a Csehi-patak vizét. Majd Vas—Zala megye határán torkollik a Széplaki-patakba, amely Zalavégen (régen Végend) át Zalabér­nél ömlik a Zalába. Sajnos, napjainkban ezeknek a patakocskáknak a vízhozama csekély... A táj legmagasabb pontja a Szaknyéri domb 228 méter, a legalacsonyabb a Széplaki-patak völgye, 131 méter tengerszint feletti magassággal.

A szelíd domboldalakat az Árpád-kortól kezdve szőlőkkel ültették be — bi­zonyára római örökség a szőlőtermelés —, már az 1600-as évekből fennmaradt a Hegytörvény (!), később a Hegyközségi rendszabály írott alakja.
A Vasi - Hegyhát e vidéke az ősidőktől fogva gazdag erdőségekben. Ennek fé­nyes bizonyítéka a községtől délre, az Orbán lap dűlőben a kavicsos közegből elő­került kovásodott fa, melyet a Savaria Múzeum őriz. Ősidők üzenete a világhírű baltavári ősállat-csonttelep a 30 ősállatfaj, 17 fajta csiga és kagyló leletével!

Bérbaltavár az egyik legfontosabb hazai ősgerinces-lelőhely, amelyet csaknem 150 éve ismernek a paleontológusok. A faunalista igen látványos: 7,5-8 millió éves kardfogú tigrisek, hiénák, kapafogú elefántok, orrszarvúak, háromujjú őslovak kerültek elő az útbevágásban. A korai feldolgozások és publikációk után azonban a lelőhely feledésbe merült, és fokozatosan benőtte a növényzet. 1998-ban kezdődtek újabb ásatások a területen Kordos László és az amerikai Bernor professzor vezetésével. Az újabb ásatás célja az egykori lerakódási környezet megállapítása volt. Az eredeti ártéri vagy tavi agyagos rétegekbe bevágódtak a nagy sodrású folyók, és a bennük szállított nagyobb csontok felhalmozódtak a meder mélyedéseiben. A híres lelőhely további sorsát jó irányba befolyásolta az a körülmény, hogy Kordos professzor megvásárolta a fosszíliadús rétegeket rejtő területet.

Az őskor embere is itt hagyta emlékét.  Az erdőben  gazdag  vadállomány  ta­nyázott,  a  patakok, az ősfolyó — talán a Zala — vízi élőlényekben dús zsákmányt nyújtott. Az  ősember  itt  tanyázá­sának, gyűjtögető  és vadászó  ember csoportok emlékének őr­zője, fényes bizonyítéka  a  falu határában talált kőbalta, mely mérete miatt, ritkaságnak számító példány.  A  fenti  életmódot  felváltotta a növénytermesztő és állattartó életforma.
Az ősemberek után a tájon átvo­nuló és rövidebb-hosszabb időre meg­telepedett ókori népek éltek itt, me­lyekről Zala megye történelmi olvasó­könyve is részletesen ír.

A római légiók a Dunántúlt az I. században foglalták el. A provinciát vi­szonylagos béke jellemezte, melyet az i. sz. 160-as évek végétől az i. sz. 180-ig tartó markomann-szarmata betörések szakították meg. Ennek megszűnése után egy évszázados béke, zavartalan fejlődés következett. E tájon is sorra épültek a villagazdaságok (Csehimind­szenthez tartozó Potypusztán is!), az i. sz. 260-ban bekövetkezett barbár támadás egy kis időre a fejlődést megállítja. Majd Diocletianus és Maximus császár idején (280-305) újból felvirágzás következett be e tájon is. Ezt jól bizonyítja a településen átvezető út is, amely hadi és kereskedelmi út is volt.
A római kort követő évszázadokra a népvándorlás volt a jellemző. A hunok megjelenése (i. sz. 433) után longobárdok, gótok vonultak át e tájon, de tartósan nem szállták meg. Őket követték az avarok, s a terület amolyan gyepű szerepét töltötte be. A kelták itteni tartózkodását jól bizonyítja a szomszédos Csehimind­szenthez tartozó Potypusztán talált különleges készítésű kelta kard.
Nincs híradás a 7. sz. idejéből, de ismert, hogy a Dunántúl 840-ben a Frank Birodalom része, mint grófság. A közeli Zalavár-Mosaburg Pribina szláv fejedelem­ség központja, amely fontos kereskedelmi és hadiút mellett fekszik.

Megjelentek őseink is a tájon. Árpád magyarjai i. sz. 894-ben vagy 900-ban visszatérőben Nyugatról elfoglalják Pannóniát, s Kolon vára őrzi az utat. Anony­mus gestájából tudjuk, hogy „...Szalók apja Ösbű és Örkény apja Öse elfoglalták Vasvárt és a lakosok fiát túszként vették." A Képes Krónika szerint a hetedik se­reg vezérének Vérbulcsút mondják, aki Zalában, a Balaton-tó körül telepedett meg." Vasvár és Bérbaltavár körüli falvak Árpád-korban létesültek.
A IX—X. században a honfoglaló őseink is szerepet játszottak vidékünkön. A megszállt területeket lakatlan vagy alig lakott falu vette körül: sűrű, járhatatlan er­dőségek, mocsarak foglalták el. A fentiek hiányában véd műveket, torlaszokat emeltek, ezek voltak a gyepűk. Az ezen túli területeket nevezték gyepű elvének. A gyepűkön kapuk vezettek át, melyeket támadás esetén lezártak. Ezen gyepűk vonala, határa a népesség szaporodásával együtt változott.
Az Árpád-korban háttér várak is a védelmet szolgálták, ilyenek e vidéken is voltak (Nagytilaj, Bérbaltavár, Vasvár, Petőmihályfa stb.), s e célt szolgálta az ún. „Római sánc" Vasvár — Hegyhátszentpéter között a „Vaskapuval" együtt.

Bérbaltavár nevének hiteles eredetét kevesen ismerik, ezért a leírásokban sokszor „Bélbaltavár" formával is találkozunk. Ez a név sok középkori falucska egybeolvadásával alakult ki az idők folyamán; ezt az alakját, nevét 1935-től vise­li, ekkor egyesült Hegyhátkisbér és Baltavár.
BÉRBALTAVÁR = Balta-vár /Baltavári hegy/ - Kis bér /Hegyhátkisbér/ - Hegyallai malom - Margit-major - Sárivölgy-major 1935. /Forrás: Vasvármegye/

A BALTAVÁR név BALTA+VÁR összetételből alakult ki. Az összetett szó elő­tagja: balta = BALTA főnév és személynév jelentése: bárd, fejsze; a személynév tö­rök eredetű: Baltha, vagy német személynév: Waltung — Walta. Az összetett szó utótagja a vár: erősség, főnév.

Hegyhátkisbér neve az Árpád-korban: Byr-Byry, amely több településrész­ből állt.

A falu, Durug nevének eredete, jelentése, elhelyezkedése

Az avaroknál Dorog-Darázs jelentése: kíséret. A kísérő katona régi szláv ne­ve a „drog". A szó mai jelentése: „útitárs, barát", a XIII. sz. eleji cseh és lengyel oklevelekben „adrugó, drugó" szerepel, mint a nobilisek vazallusa. Tehát kísérők faluja: Dorog. Káltól délre feküdt, Olaszfával és Kis-Bérrel volt határos — olvasha­tó egy oklevélben.

Tétény fia, Kál horka téli szállásának kíséreti falva. Dorog nevű helyneveink a XIII. században várbirtokokat jelentenek. 1217-ben Csehi és Turpucz falvak (talán Tilaj) között sorolják fel, mint amelyek Olaszfával és Kis-Bérrel is határos.  Minden bizonnyal Kál szállásbirtoka körüli kíséreti birtokok egyike (Herényi István: Magyarország végvidéken). Egyébként több Dorog van, ez érthető a jelen­tésből is, kísérő, kísérőfalu: Győr vármegye, Komárom vármegye stb.

Háborúskodás folyt Dorog birtoklásáért a szomszédos birtokosok között 1276-1327-es években. Erről a korról hiteles képet nyújt az „Árpád-kori oklevéltár". Türelemmel kövessük nyomon a tettlegességig fajuló viszály eseményeit!
1276. (VI. 26.) Byri Márton fiainak — Henriknek, Lászlónak, Lőrincnek, s Oli­vér fiának, Miklósnak — adja az időközben elhunyt Adamas (diktus) Miklós DURUG=DOROG nevű birtokát, minthogy ez megölte (meggyilkolta) a nevezett Mártont, s emiatt fizetendő 20 márkát — amelynek fejében DUROG nevű birtokot nekik elzálogosította, de a vasvári káptalan oklevelek szerint nem fizette meg. A birtokba a beiktatás 1276. VIII. 2-án megtörtént.
1299. (III. 4.) „Kozma Comes Odenn fiai Iwanka kötelezték magukat arra, hogy kettős fizetség terhe mellett megfizetik István bírónak a DURUG fiai: Miklós és testvérei, valamint Boda fia: István és atyafiai ellenében kirótt bírságot". (A fa­lu írásmódja oklevelenként változik: DOROG, DURUG. DRUG).
1311. A vasvári káptalan előtt Byri Miklós leánya Erzsébet, Káld — Páris fia Egyed úr felesége végrendelkezik.

1324. (VI. 23.) Erőszakoskodásról, támadásról ad híradást az oklevél. Byri Miklós fia panaszt tesz Tóth (Sclanus), az Újlakiak őse, Lőrinc ellen, mert famulusait, a Martoni jobbágyait Byrre küldte, akik elvitték összes termését; nyilakkal, karddal, lándzsával életveszélyesen megsebesítették testvérét: Jánost és Pált. A per halasztódott, majd 1325. I. 20-án bírsággal és elmarasztalással ért véget.
1325. (V. 10.) Ismét perre kerül a sor, amely egyezséggel végződött. A tette­sek esküt tettek le a türjei konvent és a vasvári káptalan előtt „40 magával"! A bün­tetés összege 40 márka, melyet János fiainak kell fizetni.
Mártonfai Lőrincz — a másik bepanaszolt — is esküt tett 23 emberével. Mit is tettek a támadók?
„Egy jobbágy megölése az úton, 3 életveszélyes seb ejtése." Büntetésük 26 márka János fiai kezébe".
1325. (VI. 1-én) „békebíróságon" a fele büntetést megfizetik, de újra bünte­tésbe kerül a sor 1325. VIII. 1-én, amelynek összege 6 márka. Ezt az összeget Tóth Lőrincnek Béry Miklós fiainak kezébe két részletben kell megfizetni. (8)
1325. (X. 20.) Újabb per, de a büntetést a per előtt ki kell fizetnie Tóth Lő­rinc alperesnek.
1326. (I. 2.) Byri Miklós fia, János kérésére IV. László a DUROG birtokról szóló privilégiumát (kiváltságát) átírja. (Az eredeti 1276. VII. 26. keltezésű)!
1326. (I. 5.) Újabb hatalmaskodásra kerül sor a Byriekkel szemben, mert Peresztegben Himfia László úr famulusa és officiálisa, Miklós „elvittek két lovat és más javakat".
1326. (I. 30.) Újabb birtokper veszi kezdetét. Heem fia, László úr I. Károly királytól kér ítélkezést, s állítása szerint a Byri nemesek Byri birtoka az ő örökölt birtoka, és hozzájuk tartozik. I. Károly ítélete: „ Byri nemesek öröksége, és örök­sége hozzájuk tartozik". Heen fia, László nem nyugszik bele az ítéletbe, s állítja: „Általfalwifalu (Byr) az övék, s nemzettségükkel örökölték".
1326. (IV. 7-i) tárgyaláson a Byri tanúk állítják: „Soha nem nevezték Által fa­lunak, hanemByr, s mindig Miklós fia, János és Lőrincz fia, Henrik, és az ő nem­zetségük birtokolta". (De Általbér szerepelt az oklevelekben!)
Az ítélettel végre nyugalom, békesség teremtődött Byr és DUROG falu éle­tében a következő évtizedekben.

Új birtokosok DOROG és Byr faluban

1370. (IX. 29.) I. Lajos a „magban szakadt" DOROGI MÁRTON fiai, Miklós és Tamás dorogi birtokát BYRI JÁNOS fiainak, Imrének és Péternek adományozta. (Az adományozott birtok fiú utód hiányában (,magban szakadt") visszaszáll a ki­rály kezébe, s újra eladományozásra kerül). Az új birtokosok beiktatása (1371) megtörténik.
Nagy esemény a falu és a Byriek életében, hogy XI. GERGELY pápa 1372. VIII. 29-én engedélyezi DOROG nevű falujukban plébániatemplom építését, s ezt 1373-ban (XII. 10.) KÁLMÁN győri püspök oklevelében megerősíti
1358. (VIII. 29.) Byri János fiai: Tamás és Kelemen Béri Domokos lányával, Erzsébettel, Bálint fia, János özvegye minden vitás kérdésben egyezséget kötöttek: az özvegy megkapta Töttösbérből néhai apja minden birtokrészét és még BÉRBŐL 2 jobbágytelket. (10)

Új falunévvel találkozunk: TÖTTÖSBÉR!

1359. (VI. 24.) Béri Miklós és Béri János fiai a béri szőlőhegyen fekvő szőlőt két márkáért eladták a marton falvi plébánosnak: az egyezség szerint az első három év­ben semmi hegyvámot nem fizetnek, később hegyvám címen „3 csöbört". (11)
1365. (VI. 23.) Ritka eseményről olvashatunk: „FIÚSÍTÁS." A fiúsításra akkor került sor, ha fiú utód nem születik a családban — csak leány —, így a birtok nem örökölhető. Királyi kegyből, nagy érdem esetén a leány fiúsítható ünnepélyes szertartás keretei között, s így a leányutód örökölheti apja birtokát.
I. Lajos király Béri Domokos leányát, Erzsébetet fiúsítja. Milyen nagy tettet hajtott végre Béri Domokos? Bodony várának ostromakor tanúsított vitézségére te­kintettel (Bodony Bulgáriában, Szörény közelében található, ÉNY-Bulgária legje­lentősebb Duna menti központja). (12)
1377. (IV. 25.) Békés osztozkodás Töttösbér birtokán: Béri Imre, Péter; Ta­más, Kelemen között. (Péter részen található Eperjeshegy, Rokottya).
1416. (IV. 11.) Újabb békés osztoszkodás Töttösbér és Dorog földjén Béri Imre fia, Menyhért, Béri György fiai: Péter mester és Lőrinc között.

Az oklevélben előforduló érdekes földrajzi nevek:

Töttösbér = Kerek megye, Nyársalja gyepű, Vadalmafás, Gesztenyenál, Csura nevű szőlő, Rakottya szőlőhegy, Eperjeshegy.
Hegyesbér = Bábakút (Babakutha), Bábaharasztja.
Dorog = Dorog patak (később Csehi patak lett), Cserevölgy (Dénesvölgye), Váttő völgy, Felsőköves, Szakadékrét.

Az osztozkodás jól mutatja, hogy már a XV. század elején megkezdődött a birtokok szétaprózódása. (13)

Újabb falurészek neve bukkant fel: HEGYESBÉR (Hegyesbyr), ÁLTALBÉR (Álthalbyr), TÖTTÖSBÉR (THEWHEWSBYR). Az oklevél részletesen leírja a határ­részek, a birtokok határát is, határoló falvak neveit: Széplak (ZEPLAK), OLASZKA/OLASZFA = OLAZKA.

1481. (VII.) Buda. Mátyás király A Vas megyei Töttösbér és Egyházasbér birto­kot, továbbá ÁLTALBÉR pusztát Vasvári Lőrincnek, FODOR Jánosnak és testvérének, Péternek, valamint SZÉPLAKI BOTKA BENEDEKNEK adományozza (Innen Botkahá­za neve!) a fenti földekben, birtokokban rejlő valamennyi királyi jogát. Most fordult elő (1481) először oklevélben az EGYHÁZASBÉR elnevezés, ami DOROG, Egyházasdorog falut jelenti, hisz már az 1370-es évek óta plébániatemploma van!

1485. (X. 30.) Budán békés egyezség jött létre a Széplaki (léplaki) BOTHKA BENEDEK neje: özv. Béri Jánosné Zsófia asszony, valamint testvére: BOTHKA JÁ­NOS és annak fiai: Lázár és István között.
Az egyezség lényege: Bothka Benedek Töttösbért és Általbért visszaadja Fo­dor Lőrincnek, apjuknak, testvérének: Péternek, anyjának: Ágota asszonynak, Vas­vári Kalmár Péternek és annak fiának, Andrásnak. Lőrinc Mester pedig kiadja Zsó­fi asszony előző férje után maradt birtokból járó hitbérét és a jegyajándékot, va­lamennyi, különféle bíróságok előtt indított perét megszünteti.

1502. (VI. 15.) Tiltja a jogtalan birtokhasználattól az ÁLTALBÉRBEN, EGYHÁ­ZASDOROGBAN a béri nemeseket, melyet két mise alapítvány céljára adományo­zott Vasvári Lőrincz mester budai kanonok. A megnevezett bitorló nemesek név szerint: Mogya Pál, Kys Pál, Thaskandy György, özv. Hymfy Jánosné, Orsolya asszony, Czupy János, Chobod György, Bryky Mihály, Bontlusz György.
1503. (VI. 21.) II. Ulászló megparancsolja a Töttösbér, Általbér, Egyházasdorog birtokokba a beiktatást, mely Hymffy Lőrinczné ellentmondása miatt késedelmet szen­vedett. Végül 1504. II. 10-ben megtörtént a beiktatás ellentmondás nélkül.
1505. (V. 16.) Elzálogosítás: A vasvári éneklőkanonok, Vencel a káptalan megbízásából 200 aranyforintért elzálogosítja Töttösbér, Egyházasdorog és Által-bér pusztát Tamás bíborosnak és Szécsi (ZEECH) Tamásnak.

1520. (IV. 26.) Támadás kivizsgálása, amely Töttösbér, Általbér, Egyházasdo­rog birtokon történt kepe begyűjtése (aratás) alkalmával.
„Súlyos szavak, ölléssel fenyegetés, valamint házat, birtokot foglaltak el, s ez­zel 400 aranyforint kárt okoztak. Ismert a támadók neve is. Chwpi, alias Byri Já­nos és fia, Kristóf, Hymffy Pál, Kys Pál, Benke Gergely, Beyecki Pál, Chobod György, Hymffy Benedek, Chwpi felesége, Orsolya. (Megjegyzés: Közülük sokan az 1502. V. 15-i tiltott jogtalan birtokhasználatban is „sárosak"!)

1532. A török harcok és elvonulásuk után megszűnt, megsemmisült a falu, így a falu (DOROG, EGYHÁZASDOROG) nevének említése sem fordult elő ké­sőbb az oklevelekben. A falu nevét csak a DOROGHEGY, a DOROGALJA földraj­zi nevek őrizték meg a mai napig.

BALTAVÁR elő falvai: MARTONUS  - MARTONFALVA - KISMARTON,  BALTAVÁR

A falu első okleveles említése 1202-ből ismert. (Átírták az 1201. évi II. And­rás által adott okleveléből!) A falu birtokát BENEDEK vajda kapta „hű szolgálata és érdemei fejében". A király felmenti „a szabad dénárok, nehézeke és a csebrek fizetése alól." Megengedte, hogy Boitt (Batyk) falut feleségének, Phota asszony­nak adhatja jegybér fejében...

Az 1247 (IX. 22.)-ben a határjárásról szóló oklevélben a neve MARTUNUS. „A Zala folyón átalmenve... az út kettéágazik és nemsokára elérkezik Martonos ha­táráig. Az út a római „via magva", amely Zalabér (régi nevén Nagybér) — Vasvár között húzódik.
Nevét nagy valószínűséggel az egyházi földbirtokosról kapta — Mártonus ­Márton - Mártonfalva. A falu nevének írásmódja sokszor változott: 1517 Marton fal­va, 1611 MARTHON FALWA.

Kik voltak a birtokosai? 1295-ben a széplaki Botka család is osztozik birto­kán, s a birtokok között MORTON (MARTON) nevű falu is szerepel, de a Béri csa­ládnak is volt itt birtoka, ők is osztoztak MORTONON a XIII. század végén.
A Bérről szóló oklevelekből kikövetkeztethető az ÁLTALBÉR megnevezés, hisz a mai Zalabér (Nagybér) és KIS-BÉR között terülhetett el az Általbér. (Az át­vezető részt nevezték így...)
Adományozás: Újlaki Miklós 1443-ban megjutalmazta hűséges szolgálataiért Martonfalvi néhai Lacza fiát, Mátyást, és fivéreinek, Lukácsnak, Györgynek, nővé­remnek: Orsolyának és Ilonának juttatta Martonfalvát. I. Ulászló is megerősítette, s bevezette őket a birtokba minden ellentmondás nélkül. A beiktatáson a Széplaki Botkák is megjelentek a szomszédokkal — Bériekkel — együtt.
Tehát 1443-ban a falu a LACZA család birtoka lett, és a faluról Martonfalvi Laczáknak hívták őket. Megjelenésükkel tovább nőtt e tájon a zűrzavar!
1449. Vatay Mihály kormányzó, Hunyadi János főkancellárja adományként Lacza Mátyásnak juttatta Martonfalvát.

A Laczák a zűrzavaros időket kihasználva felépítették Castellumukat, de en­gedély nélkül. Ezért 1452-ben Hunyadi János elrendeli az „erőd" haladéktalan le­rombolását, s erre Vas és Zala vármegyék nemes közönségét is figyelmezteti.  (Megjegyzés: ebben az időben az engedély nélkül épített, emelt „rablóvárak" le­rombolásra ítéltettek.)

A Castellum lerombolásáig számtalan törvénytelenséget követett el a Lacza család. Néhány példa erre: 1446-ban Általoszkón hatalmaskodtak. 1449-ben a Széplaki Botkák panaszkodtak Kismarton (Mankófölde) elfoglalásáért. Széplakon támadást hajtottak végre: a réteket lekaszáltatták, erdeiket felégették, két jobbá­gyukat erőszakkal elvitték, és saját földjükön telepítették le.  Tovább folytatták a fosztogatásokat: a szomszéd birtokon pl.. Széplaki Botka családtól elraboltak 40 aranyforint értékű holmit: 1 kantár, 1 nyereg, 1 tegez, 1 íj, 1 sisak, 5 ökör, egy eke...
Újabb Castellum építésére vagy a régi helyrehozására kapnak engedélyt Ulászló közbenjárására V. László királytól 1455-ben. „A Castellum fából, árokkal és mellvéddel megerősített módon építhető!"
Nem tudjuk, hogy felépült-e? De semmi összefüggés nincs a mai Zalavégen OSZTOVÁRKÉNT ismert, emlegetett várhellyel...! A korabeli térképek is ezt tá­masztják alá (Müller Ignácz, 1769.).
A Laczák hatalmaskodásai folytatódtak. 1458-ban a Zala megyei Uzsát fosz­tották ki: a kúria, a jobbágyok házai estek áldozatul, a halastavakat lehalászták; 1400 aranyforint kárt okoztak.  Majd ismét a szomszédos, Széplaki Botkák let­tek az áldozatok 1458-ban.
Mátyás király a jogta­lanul elfoglalt Aranyod, Zalaszeg, Szentpéter falva­kat elvette a Laczáktól. (A Laczák Zalaszentgrót urai is voltak.) A vidék megszabadul a Laczáktól: Elfogytak a fő­úri pártfogóik, elfogyott a becsületük Vasban, Zalá­ban. S 1483-ban elzálogo­sítják martonfalvi birtoku­kat az Alsólindvai Bánffy Miklósnak. (Lásd Erdeud-i Tamás titeliprépost eredeti jelentése.)  Az adás-vételi szerződés részletesen mindenre kiterjedt De benne egy szó sem szól Castellumról. Mit bizonyít ez? Hogy a leromboltatott Casellum nem épült fel - engedély ellenére sem -, esetleg a tűz martaléka lett, elpusztult...? Semmit! Tovább­ra is itt, a megerősített „Kastélyban" él az új földesúr! De végre nyugodalmasabb idők köszöntöttek be. Rövid ideig birtokolják a Bánffyak, mert a birtok 1487-ben BAJNAI BOTH JÁNOS tulajdona lett.

„Mi, Mátyás, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország, stb. királya emlékezetül adjuk jelen oklevél tartalma által tudatván min­denkivel, akit illet, hogy kedvelt hívünk, a nagyságos Lyndwa-i Banfy Miklós a maga és közös apától származó fivére, ugyancsak Lyndwa-i hasonlóképpen Banfy Jakab nevében és személyében elé­bünk járulván bemutatta és előterjesztette nekünk a kapornaki Szent Megváltó egyház konventjének vallomáslevelét, amely által is­meretes, hogy a néhai Mrtonfalwa-i Lacza-nak mondott Lukács fia, a nemes Mihály egy bizonyos Vas megyében fekvő, Marthonfalwa­nak nevezett birtokát annak minden haszonvételével és bármely tartozékával és az ugyanazon a birtokon alapított Szent Miklós plé­bániaegyház kegyúri jogával egyetemben a fentemlített Banfy Mik­lósnak és Jakabnak és az ő örököseiknek és összes utódaiknak 1500 aranyforintért örökre odaadta, eladta és átengedte az alábbiak sze­rint, arra kérvén felségünket ugyanazon Banfy Miklós a maga és fi­vére, a mondott hasonlóképpen Banfy Jakab nevében, hogy ugyan­azon oklevelet méltóztassunk helybenhagyni, jóváhagyni és elfogadni, és örökérvényű oklevelünkbe foglalni és abban átírni, és a mon­dott bevalláshoz és eladáshoz és az azon oklevélben foglaltakhoz együtt és külön-külön királyi hozzájárulásunkat adni. Azon oklevél tartalma ez:

Mi, a kapornaki Szent Megváltó egyház konventje emlékezetül adjuk, hogy a néhai Maerthonfalwa-i Lacza-nak mondott Lukács fia, a nemes Mihály személyesen — magára vállván mindazon roko­nainak gondját és bármely terhét, akiknek érdekét az alábbi ügy bármiképpen érintheti — megjelent előttünk, és önként bevallást tett ily módon, hogy érett elhatározással és előzőleg megfontoltan ta­nácskozva erről Vas megyében lévő és fekvő, Marthonfalwa-nak ne­vezett fentmondott egész birtokát annak összes haszonvételével és bármely tartozékával, mégpedig megművelt és műveletlen szántóföl­dekkel, földekkel, rétekkel, legelőkkel, erdőkkel, cserjésekkel, szőlők­kel, szőlőhegyekkel, vizekkel, vízfolyásokkal és az ugyanazon a bir­tokon alapított Szent Miklós plébániaegyház kegyúri jogával és álta­lában összes bármi néven nevezett, hozzá jog szerint járó és tarto­zandó haszonvételeinek összességével egyetemben valódi határjelei és régi határai között, melyek között azon birtokot régtől fogva tar­tották a néhai Alsolyndwa-i Banfy István fiainak, a nagyságos Mik­lós és Jakab úrnak 1500 jó, valódi és törvényes mérték szerinti tisz­ta magyar aranyforintért, amit előttünk teljes egészében felvett és megkapott tőlünk, már odaadta, eladta és mindörökre átengedte, sőt odaadta, eladta és átengedte jelenlétünkben nekik és az ő örökö­seiknek és összes utódaiknak, hogy örök jogon és visszavonhatatla­nul megtartsák, birtokolják és bírják azt. Megígérte azonkívül a fentemlített Lacza Mihály, hogy a fentemlített Banfy Miklós és Jakab urat és az ő bármely örökösüket a fentírt Marthonfalwa-nak neve­zett egész birtok és annak haszonvételei békés birtokában bármely perlekedő, zaklató és perlő személy ellenében saját fáradságán és költségén megtartja, megóvja és megőrzi jelen oklevél ereje és tanú­bizonysága által, mely oklevelet akkor, amikor ismét visszahozzák azt nekünk, örökérvényű oklevelünk formájában fogunk kiadni. Kelta Boldog György vértanú ünnepét követő szombaton (április 26-án), az Úr 1483. évében.

Mi tehát az említett Banfy Miklósnak a fenti módon felesé­günkhöz intézett, királyi jóindulattal meghallgatott és kegyesen elfogadott fentmondott kérésére a fentírt nem vakart, nem törölt és egyetlen részletében sem kétes és jelen örökérvényű oklevelünk­be szóról szóra, bármiféle rövidítés és bővítés nélkül belefoglalt ok­levelet, valamint az összes ahhoz tartozó záradékot és cikkelyt annyiban, amennyiben azok jogosak és törvényesek és erejükkel az igazságot támasztják alá elfogadjuk, jóváhagyjuk, helyben­hagyjuk, és a fentmodnott bevalláshoz és eladáshoz és az ugyan­azon oklevélben fentebb foglaltakhoz együtt és külön-külön kirá­lyi hozzájárulásunkat adtuk, sőt hasonlóképpen királyi beleegye­zésünket és jóváhagyásunkat adjuk. És azonkívül figyelembe vé­vén ugyanazon Banfy Miklós és Jakab hűségét és hő szolgálatinak önzetlen érdemeit, amelyeket elsősorban Magyarországunk Szent Koronája, és továbbá felségünk iránt mindig állhatatos hűséggel mutattak ki és tettek meg, az egész és valamennyi királyi jogot, amit ugyanazon Marthonfalwa birtokban esetleg birtokolunk, vagy ami bármely ügyből kifolyólag, bármi úton, módon és okból megilletné felségünket, összes haszonvételével és minden tartozé­kával, mégpedig megművelt és műveletlen szántóföldekkel, rétek­kel, legelőkkel, mezőkkel, kaszálókkal, erdőkkel, cserjésekkel, he­gyekkel, völgyekkel, szőlőkkel és szőlőhegyekkel, vizekkel, folyók­kal, halászóhelyekkel és vízfolyásokkal, malmokkal és azok helyé­vel és általában összes és bármi néven nevezett valódi és régi ha­tárai közötti haszonvételinek összességeivel egyetemben az emlí­tett Banfy Miklósnak és Jakabnak és az ő örököseinek és összes utódaiknak adtuk, adományoztuk és juttattuk, sőt adjuk, adomá­nyozzuk és juttatjuk, hogy örök jogon és visszavonhatatlanul megtartsák, bírják és hasonlóképpen birtokolják azt az idegen jog épségben tartásával, jelen oklevelünk — melyre titkos pecsétünket függesztettük— ereje és tanúbizonysága által. Kelt Budán, a Szent Kereszt feltalálásának ünnepét követő vasárnapon (május 4-én), az Úr 1483., magyar stb. királyságunk 26., cseh királyságunknak pedig 14. évében. Erdeud-i Tamás titeli prépost jelentése alapján

 Új fejezet a falu életében: a Bakacsok (Bakács)

1531-ben új birtokos a falu tulajdonosa: BAKACH SÁNDOR - Bakacs Sándor. Ki is volt ő, mi volt az előélete?
A család neve 1275-ben olvasható a Zalai őr (speculátor) Szentgyörgyvölgy (régen Őri-Szentgyörgyvölgy, ma Szentgyörgyvölgy) faluban lakók névjegyzéké­ben, aki szolgálataiért nemességet nyert (1532. VI. 11.).
Szentgyörgyvölgyi születésű, édesapja Bakacs Sándor, anyja Györgyfalvi Csé­pán lány, ők alapozták meg a család vagyonát. A leszármazottak a kisnemesség­től a bárói rangig emelkedtek. Szinte példanélkülien gyorsan emelkedett a család a ranglétrán...!

VASVÁRMEGYE NÉPESSÉGE

Írta dr. Sziklay János, felülvizsgálta György Aladár

Baltavár, 96 házzal és 843 r. katholikus. és ág. ev. magyar lakossal. Posta és távíró helyben. Plébániája 1620-ban már fennállott. Mostani templomát 1745-ben az akkori kegyúr, gróf Festetich József tábornok építtette. Kriptájában nyugszik gróf Festetich Józsefen kivül zalabéri Horváth és Thurn-Taxis herczeg. A községben csinos park közepén áll a Thurn-Taxis-család szép, nagyszabású, tornyos kastélya, melynek alapépítménye a Festeticheké és azután a zalabéri Horváthoké volt, de jelenlegi alakját 1888-ban nyerte. A kastély berendezése fényes, érdekes metszetgyűjteménynyel, festményekkel, fegyvergyűjteménynyel és ötvösművekkel. Az 50-es években a baltavári dombon, ásatás alkalmával, antidiluviális maradványokat találtak, melyek a bécsi udvari muzeumba kerültek. A XVII. században a Bakacs-család volt a község földesura.
A Thurn-Taxis herczegi kastélya volt  Baltaváron.

Kis-Bér.

Kis-Bér, 105 házzal és 642 magyar lakossal. Vallásuk r. kath. és ág. ev. Postája és távírója Baltavár. A zalabéri Horváthok voltak a földesurai.

Lakossági adatok teljesség igénye nélkül csak tájékoztatásul:

Lakói 1840-ben  303 r.k.,     3 ev.,   5 izr.,  össz. 311;
Lakói: 1910-ben  1471 r.k.,     15 ev.,   20 izr.,  össz. 1506;
Lakói:1940: 1370 r.k.,  1 g.kel.,   13 ev.,   8 ref.,    18 izr. össz. 1410;
1944/45: malenkij robotra hurcoltak 17 ffit, 4 nőt;
Lakói:1948: 1355 r.k., össz. 1365 (9 tanerős r.k. ált. isk.-ban 370 tanuló);
Lakói:1983: 870 r.k.;
Lakói:1990: össz. 714. **     MEN:121. - Schem. Sab. 1972:92. - Patay 1985.
Lakói: 2011  rk 322  ref 4    ev 4   fel.nél. 22   2 más fel.    nem nyil. 188  összesen 544 fő
Lakói: 2014 rk 528    ref 9      ev 3      más fel. 2    nem nyil 36 összesen 578
(Forrás: Szakály Ferenc Bérbaltavár története c. könyve.  A könyv megvásárolható a BSZE Egyesületnél.

Továbbiakban  a hivatkozásoknál: Szakály Ferenc könyve szerepel)

Hírek Bélbaltavár régi  életéből