Elérhetőségek

Bérbaltaváriak Szülőfalujukért Egyesület

9700 Szombathely,
Rumi út 264.

Telefon: +36/30/979-5609
info@berbaltavariak.hu






Nevezetességek

18/1. ...folytatása a 18-nak... életrajzok és hírek a falu régi és mai életéből

Dr. Géczy Lajos  plébános, 1899-1969.

Dr. Géczy Lajos 1899. augusztus 18-án született Hegyhátkisbérben Géczy Ignácz  kádármester negyedik gyermekeként. Édesanyja Rosunberg Mária tanítónő volt.  Középiskoláját Szombathelyen végezte. 1921-ben érettségizett, majd a Veszprémi Szeminárium kispapja. 1926. június 20-án szentelték  pappá Tapsonyban. Középiskolai  hitoktatói oklevelet szerzett 1927. szeptember 1-én Karádon.1928-ban zsinati vizsgát tett. 1929-től tábori lelkész Budapesten az I.Hadtestnél Győrben, majd 1934. szeptember 1-től a Jutasi Altisztképző Intézetnél. 1939. December 1-től  hadtest vezető lelkésze Kolozsvárott. 1940. június 1-én kánonjogi doktorrá avatták.1942.egyházjogi doktor és Székesfehérvárt tábori alesperes-őrnagy, 1944.IX.25. - 1945.X.6. hadsereg vezető lelkésze. 1946.I.1. a veszprémi Szent László plébánia kisegítő lelkésze . 1948- szeptemberétől  haláláig Badacsonytomajon volt plébános illetve 1950-től esperes. 1933.I.1.-től szeptemberig a Kaposvári Katolikus Értesítő felelős szerkesztője .1969. február 4-én halt meg a Tapolcai kórházban, a Badacsonyi Szent Donát kápolnában nyugszik. (az anyagot Géczi Mariannától kaptuk )

 

Gosztonyi Edit  („Edit tanító néni”) Gyulay Lajosné, tanár

1923. szeptember 28.-án született Hegyhátkisbéren.  Édesapja: Gosztonyi József tanító, édesanyja: Perger Mária távírdász, postai dolgozó (Berger János és Németh Terézia baltavári postamesterek lánya). Születését követően édesanyja meghalt. Apai nagyszülei: id. Gosztonyi József és Kovács Mária siettek segítségére. Nagyapja, aki köztiszteletben álló Csáfordi főtanító volt, kérte idő előtti nyugdíjazását, a Kovács dédapa pedig, aki építési vállalkozó volt, megépíttette kisbéri házukat. Nagyszülei és édesapja szeretetben nevelték. Édesapja Gállos Máriával (1902-1998) kötött második házasságából 1928-ban született meg öccse, Gosztonyi József. (Ők ekkor már a kisbéri kisiskola szolgálati lakásában laktak, míg ő továbbra is a nagyszülőknél nevelkedett. Időközben  a nagyszülői házba költözött megözvegyült apai nagynénje: Gosztonyi Janka értényi tanítónő is, aki betegeskedése folytán tovább már nem tanított, de egészen 1983-ig Bérbaltaváron élt.) Az elemi iskola 4 osztályát szülőfalujában végezte el.  10 éves korától  bentlakásos intézményekben nevelkedett: a polgári iskola 4 osztályát a vasvári, a líceum és tanítóképző 5 osztályát pedig a kőszegi Domonkos nővérek intézetében töltötte. 1943 júniusában kapott tanítói oklevelet, majd a Komárom megyei Bánhidán tanított 1944. karácsonyáig.  A háború és harcok közelsége miatt állása megszűnt, hazamenekült szülőfalujába. Nagyszülei akkoriban haltak meg, házukat feldúlva találta, így édesapjáéknál, a kisbéri kisiskolában vészelte át a háború hátralévő részét, nagynénjével együtt. 1945-ben megismerkedett Gyulay Lajos  kántortanítóval, akivel  1945 novemberében házasságot kötött. Felsőszölnökre osztották be őket, de az életbelépő vend nyelvű tanítás miatt a Bérbaltavári r.k. iskolához kapott áthelyezést. Államosítás után a Győrvári iskolához osztották be férjével együtt, majd 1949 júliusától helyezték vissza őket véglegesen Bérbaltavárra. Szolgálati lakásuk ugyanaz a középső iskolai lakás lett, amelyben előzőleg szülei éltek, ahol ő, majd 1951-ben lánya (Gyulay Edit, később Budapesten és Diósdon élő pszichológus) is megszületett. (A nagyszülői házat a posta kisajátította, nagynénjének egy kicsi szobát hagyva.) Hihetetlen munkabírása és szervezőkészsége volt, szinte minden problémát megoldott mindenkinek. Mindenkit szeretett, és mindenki szerette őt, tanítványok, szülők egyaránt. Szakköröket vezetett, színdarabot tanított, előadásokat szervezett, beszédeket írt, kirándulásokat, ünnepélyeket szervezett, felkészített, esti iskolában írni-olvasni tanított, szakszervezeti munkát végzett, a falu és lakói ügyében járási, megyei szinten is eljárt. Úgy ismerték, mint aki tanítványaival nagyon szigorú, de mindig igazságos. Munkája mellett ő is továbbtanult, magyar-történelem szakon szerzett szaktanítói diplomát 1950-ben, Egerben. Családi háttere szeretetteljes volt, férje mellett nevelőanyja (Gosztonyi néni) támogatta bölcsességével, egyszerűségével, megbízhatóságával. 1962-1964-ig Felsőpatyon, 1964-1967-ig Ostffyasszonyfán tanított. 1967-től helyezték át férjével együtt az ikervári Batthyány Lajos Nevelőotthonba, ahol nyugdíjazásáig, 1978 szeptemberéig dolgozott.  Az intézeti gyerekek édesanyjukként ragaszkodtak hozzá, bárhova elvihette őket a legkisebb rendbontás, fegyelmezetlenség nélkül. Nyugdíjazását követően pár évre visszaköltözött Bérbaltavárra, ápolta, segítette nagynénjét és nevelőanyját. Végül  1983-ban az egész család Diósdra, egy a lánya családjával közös házba költözött. Azóta is ott él. Hozzátartozóit lelkiismeretesen ápolta, Janka néni 94, a család szeretett Dédije pedig 96 éves korában halt meg Diósdon. Tanítványai gyakran megkeresték, mindig szeretettel emlékeztek az együtt töltött évekre. Legutóbbi megható élménye az volt, mikor a közelben lévő budakeszi könyvtár meghívta őt névadó ünnepélyére (Nagy Gáspár Városi Könyvtár), mint Gazsi  Edit nénijét, akinek első verseit megmutatta… (A személyes anyagot a Családtól kaptuk, az életrajz a Magyar Katolikus Lexikon anyaga)

 

Gosztonyi József kántortanító,  (1893-1946)

1893. január 26.-án született Csáfordon. Édesapja: Gosztonyi József főtanító, édesanyja: Kovács Mária, nővére: Gosztonyi Janka. A tanítóképzőt Győrben végezte, 1912-ben kapott kántortanítói oklevelet. Kezdettől Hegyhátkisbérben élt és tanított, egészen 1946-ban bekövetkezett haláláig.  1922 áprilisában kötött házasságot Perger Máriával, akit 1923 októberében, kislányuk (Gosztonyi Edit) megszületése után fiatalon elveszített. Felesége halála után szülei segítették a gyermeknevelésben. Második házasságából  (felesége: Gállos Mária, Gállos Gyula Hegyhátkisbéri asztalos leánya) 1928 október 27-én született meg fia: Gosztonyi József.  ( Ő orvosnak tanult, Budapesten  él,  ott is dolgozott 80 éves koráig,  jelenleg nyugdíjas. Egészségügyi  problémákban ő is nagyon sokat segített a falu lakóinak, bármikor felkereshették, mindenkinek igyekezett a lehető legjobb megoldást megtalálni problémájára). Részt vett az I. Világháborúban, az orosz fronton harcolt, szakaszvezető volt, óvta-védelmezte baltavári bajtársait. 1916-ban orosz fogságba esett, ahonnan 1919-ben tért haza, tüdőgyulladással (a jeges Rábán segítette átkelni katonatársait, köztük baltaváriakat). A Levente Egyesület jegyzője, a Tűzoltó Egyesület pénztárosa, a Kaszinó tagja volt. Kedves, jó humorú, becsületes ember volt, tanítványai, a falu lakói nagyon szerették. A II. Világháború idején nagyon sok falubelinek adott otthont, rejtekhelyet lakásában, pincéjében, padlásán, sőt a kéményben is, mivel jól beszélt oroszul, és el tudta hárítani az őket fenyegető veszélyt. Felesége (Gosztonyi néni) félelmet nem ismerve átment Baltavárra lóhúst szerezni, hogy legyen élelme a bújtatottaknak.  Megható  kisbéri vonatkozású történet még életéből, hogy a zsidók elhurcolásakor elrejtette Frisch Kálmán kerékpárját a padlásán, vagonírozásnál pedig úgy helyezkedett, hogy Kálmán még a kezébe tudta csúsztatni a jegygyűrűjét. Ezeket a tárgyakat végig őrizte, és nagy örömmel adta vissza Frisch Kálmánnak, aki  egyedül élte túl egész családja kiírtását. Utolsó útjára az egész falu elkísérte. Felesége 1998-ban halt meg lányánál, Diósdon. Hamvait hazaszállíttatták, közös sírban nyugszanak a kisbéri temetőben.  (Családtól kaptuk az életrajzot)

 

Gyulay Lajos tanár, 1907-1971.

(Bérbaltavári Iskola Igazgatója 1949-1962)

1907. augusztus 22.-én született a Bács-Bokod vármegyei Magyarkanizsán, szegény földműves szülők hetedik gyermekeként.  Az elemi iskola 4 osztályát szülővárosában, a polgári iskola 4 osztályát Bácsalmáson végezte el. Szülei nem tudták tovább taníttatni, de a város emberséges kántor-tanítója tudta, hogy jó hangja és zenei  tehetsége van, ezért ő maga továbbtanította, és kántornak képezte ki. 1931-től Majdán és Oromhegyesen dolgozott mint kántor, s közben magánúton tanult tovább. Csáktornyán, Újvidéken és Szegeden járt tanítóképzőbe, majd 1943-tól Boldogasszonyfalván kapott tanítói állást. 1944 októberében, a háború előrehaladtával, járási parancsra a délvidéki tanítóknak a Dunántúlra kellett menekülniük. Az utat bátyjával és annak családjával (Gyulay Tamás és felesége Molnár Piroska, és 5 éves kisfiuk: László ) tették meg nagyon viszontagságos körülmények között, egylovas szekéren. Először Tolna megyében, Kölesden kezdett el tanítani, és próbáltak letelepedni, de a harcok közelsége miatt onnan is tovább kellett menniük, kiürítési parancsra. Így jutottak el Vas megyébe, ahol a megye tanfelügyelője őt a bérbaltavári  római katolikus iskolába osztotta be szolgálattételre. Bátyja családja előbb Botkaházán, majd Batykon telepedett le. (Ők voltak a környék, köztük Baltavár mozigépészei, kerékpáron szállították a filmeket, ők vetítettek. Fiuk később Zalabérben lett tanár.) Bérbaltaváron ismerkedett meg Gosztonyi Edit tanítónővel, aki ugyancsak a háború elől menekült haza Bánhidáról édesapjához, Gosztonyi József tanítóhoz. 1945. november 4.-én kötöttek házasságot a kisbéri templomban. Felsőszölnökre helyezték őket, de mivel ott kötelezővé tették a vend nyelvű tanítást, kérték áthelyezésüket. Feleségét Baltavárra, őt Gurgató-majorba helyezték, ahova út híján naponta 14 km-t gyalogolt 2 éven keresztül. Az iskolák államosítása után Győrvárra kerültek 1 tanévre, itt igazgatóként egy elhanyagolt bázis iskolát kellett rendbe tennie. Ezt követően, 1949 júliusában helyezték vissza őket Bérbaltavárra, ahol a középső iskolában kaptak szolgálati lakást, őt pedig igazgatóvá nevezték ki. Innentől kezdve nagy szeretettel és fáradhatatlanul küzdött a falu apraja-nagyja jobblétéért. Rövid időn belül, szinte a semmiből úttörő-és felnőtt zenekart szervezett, betanított, komponált. Színjátszó körök, szakkörök, apró műhelyek alakultak, minden hónapra akadt valamilyen közösségi rendezvény az egész falunak. Emellett minden bajbajutottat felkarolt, ügyeik igazságos elbírálásáért közbenjárt. A tanítás és rengeteg munka mellett tanult tovább, szaktanítói diplomát szerzett Pécsen földrajz-biológia és ének szakon. Mivel ő maga és az akkori tantestület valamennyi tagja  is (Csuda Jánosné, Treplán Gizella, Molnár László, Gosztonyi Edit, később Iván Valéria és Nagy Ernő) párton kívüli volt, rengeteg megfigyelésnek, ellenőrzésnek, „előállításnak” voltak kitéve az 50-es években, de sem szakmai, sem közösségi tevékenységükbe hosszú ideig nem tudott belekötni az akkori hatalom. Végül a 60-as évek elején már „beépített” emberekkel is próbálták agitálni, majd ennek visszautasítása nyomán megvádolni, elsőként olyan indokokkal, amelyek helyből nevetségesek voltak (pl. akadályozza az úttörőmunkát, a falu közösségi életét stb.), mígnem 1962 tavaszán „sikerült” koholt vádakkal úgy beperelni és meghurcolni, hogy állásából elmozdíthatták. Közben feleségét is folyamatosan zaklatták: elég, ha ő belép a pártba, az eljárást azonnal megszüntetik. Nem tették, helyette a család 1962 nyarán a faluból elköltözött, Felsőpatyra.  Ártatlanságának bírósági kihirdetése, és rehabilitációja 1963 novemberében történt meg, addig a sárvári cukorgyárban dolgozott. Ezt követően azonnal, már 1963 novemberében kinevezték az ostffyasszonyfai, akkor még kuriózumnak számító új, nagy, színházteremmel, könyvtárral, zene- és klubszobákkal felszerelt körzeti Művelődési Ház igazgatójává. 4 évet dolgozott ott, és megismétlődött minden: felnőtt- és gyermek zenekar, honismereti és még 12 szakkör, színjátszás, filmklub, Déryné színház, rendezvények, író-olvasó találkozók sora… Ezt követően 1967-ben az ikervári Fiúnevelő Otthon igazgató-helyettesévé nevezték ki, ahol haláláig dolgozott.  Odakerülése után pár hónappal mindenkit meghatott állami gondozott gyermekekből álló komplett fúvószenekara…  Gyógyíthatatlan betegsége 1970 decemberében derült ki. Budapesten halt meg 1971 április 7.-én.  A rákoskeresztúri Új Köztemetőben nyugszik. (Családtól kaptuk az életrajzot)

 

Horváth Dezső tanító  (1898-1975)

A falu lámpása, a „kéthetes" mindenese

Miért kéthetes? Idős, nyugdíjas korában Buda­pestre költözött egyik leánygyermekéhez.

Még akkor is tanított a Dolgozók Esti Iskolájá­ban. Egyszer az első óráján „megsaccoltatta" magát a felnőtt tanítványaival..., 60-65 körülinek tartották. Ő kijelentette, hogy a legfiatalabb az osztályban ... Miért? Még csak kéthetes vagyok — azaz 77 éve szü­lettem, tehát „kéthetes" vagyok. Nagy volt a csodál­kozás, hisz lendülete, energiája meghökkentően fi­atalos! Pedig, ha tudták volna, hogy cseppet sem volt könnyű az élete... „Dezső bácsinak". Kövessük élete útján!

1898-ban Baltaváron (Bérbaltavár) született, édesapja a falu és környékének bognára volt. Tízen voltak testvérek — nyolcan fel is nőttek. Ő volt az iskola legjobb tanulója — különösen a számok világában érez­te jól magát! Tanítója addig járt a család nyakára, hogy végül az anyagi gondok ellenére is gyermeküket középiskolába adták. A fiatal fiú korrepetálással sietett szülei segítségére, „napokat evett", azaz a hét minden napján más-más család adott neki ingyen kosztot...

Középiskolai tanulmányai négy osztályát Szentgotthárdon végezte, majd a pápai Állami Tanítóképzőben folytatta tanulmányait. 1916-ban közvetlenül az iskolából vonult be katonának, s csak a háború vége vetett véget katonás­kodásának. Tanítóskodása első állomásai: Csehimindszent, Nagytilaj. Már ekkor ifjúsági legényegyleteket, olvasóköröket szervezett. 1922-ben Kiskunfélegyházán népművelési tanfolyamon vett részt.

Végre 1924-ben szeretett szülőfalujába, Baltavárra került, ahol rövidesen igazgató lett, mellette a falu szellemi „profétája", irányítója. Kiteljesedett a felnőt­tek közötti tevékenysége. Jó értelemben vett: „Minden lében kanál volt".  Horváth Dezső hoz­ta létre a körzeti iskolát (Nagytilaj, Mikosszéplak és Bérbaltavár tanulóiból). Majd megszervezte a Dolgozók Általános Iskoláját. Az 1950-es évek politikai hulláma a szeretett falujából Győrvárra „űzte". Majd a hatalom felismerve szervező készségét, „kiemelte Győrvárról, s a Vasvári Járási Tanács oktatási osztályára, számadó igazgatónak nevezte ki".  1959-ben 43 évi szolgálat után nyugdíjba helyezték, Pestre költözött pedagó­gus leányához. A hivatás szeretete, a lendülete nem engedte nyugodni Budapes­ten sem, hiányzott az iskola levegője, a tanulók érdeklődő figyelme. Csakhamar a Dolgozók Esti Iskolájában találjuk „Dezső bácsit". Már 58 éve áll a katedrán! Nagy vágya: a gyémánt diplomát aktív pedagó­gusként átvenni, hisz ekkor kereken 60 évi szolgálata — szerelme válna valóra! Boldog ember! Tudatában van munkája hasznosságának, érzi hallgatói-tanulói fe­léje áramló szeretetét.  Olyan fiatal — mindössze „kéthetes". Jókedvvel dalolt a sikeres vizsgák utá­ni banketteken. Ki hitte volna, hogy 1975. november 29-én „örökre" elköszön a katedrától. A fa­lu büszke lehet fiára, Dezső bácsira, a „kéthetes" tanítójára! (Forrás: Szakály Ferenc könyve)

 

Horváth László néptanító (1935-1990.09.12.)

A tanító úr Hegyhátszentpéteren szegény paraszti családban született 1935-ben. Testvérei Marika és Emil, ő a család szemefénye, büszkesége. Iskoláit Hegyhátszentpéteren és Győrváron végezte. A tanítói „mesterséget" Kőszegen és Sárváron sajátította el. Nevelői pályáját szűkebb szülőföldjén kezdte, majd a Vasvári Járás székhelyén, Vasváron a népfront titkári szé­kébe vezetett az útja.  Neki a tanítás, a tanulókkal történő foglalkozás volt minden álma, így került Bérbaltavár Általános Iskolájába igazgatónak. Itt kamatoztatta oktató-nevelő és kulturális szervező munkáját. Itt kötött házasságot Ötvös Erzsébettel, aki a falu postamestere volt.  Házasságukból Péter fia, Leonóra leánya született, aki óvónőként foly­tatja munkáját.

Horváth László igazi néptanító volt, méltó utóda Horváth Dezső tanító úrnak. Ő is a falu mindenese: tanító, politikai munkás, zenekarvezető stb. Működése ide­jén újjáéled elődei (Horváth Dezső, Gyulay Lajos, Gyulay Lajosné Gosztonyi Edit) szívvel és lélekkel végzett gazdag és színes népművelő tevékenysége. Az iskolai tanulóifjúsága mellett a felnőttekből is szervezett kulturális csoportokat: citeraze­nekara a falu zenei életét színesítette. Életét az oktatás-nevelés, a művelődési munka szolgálatába állítja — nem gaz­dálkodásra fordította szabadidejét! Működése idején gazdag és színes műsorokkal szórakoztatta a falu lakóit az ünnepeken! Sokat foglakozott a fiatalokkal, élénk kulturális élet zajlott vezetésével a művelődési házban és a klubban. A tanító urat szerénység, tisztelettudás jellemezte.Ő volt, aki előre köszönt mindenkinek. Sok támadás érte a falu mindenható vezetői részéről a jószívűsége, embersége miatt. Korai halála példamutató és fáradságot nem ismerő munkájának véget vetett.(Forrás: Szakály Ferenc könyve)

 

Horváth István címzetes püspök - nagyprépost

1850. március 4. született Baltaváron -  1917.08.11. hunyt el. Pappászentelik 1874 - 1876-tól püspöki titkár - 1877-től szentszéki ülnök - Szombathely plébánosa 1874-1902-ig, egyben a kerület esperese, zsinati vizsgáló.1890-től - 1913-ig a következő címeket nyerte el: c .prépost - vaskoronarend lovagja - pápóci perjel -őr és éneklőkanonok - püspöki helynök - nagy prépost - c.püspök.  A teológiát a Központi Papnevelõ Intézetben végezte. 1874-ben szentelték pappá. Ezt követõen Lendvavásárhelyen volt káplán. 1875-tõl szentszéki jegyzõ, 1876-tõl püspöki titkár, 1876-79 között a szeminárium dogmatika tanára is. 1877-tõl szentszéki ülnök, 1884 és 1902 között Szombathely plébánosa. 1890-tõl tiszakecsõi címzetes prépost. 1902-ben kinevezték szombathelyi kanonoknak, majd pápóci perjelnek. 1907-ben püspöki általános helynök, egyházmegyei fõtanfelügyelõ. 1910-tõl káptalani helynök, 1912-ben nagyprépost és zakulmi választott püspök. Szombathelyen ő alakította meg a Katholikus Legényegyletet, harminc évig elnöke volt a római katolikus óvodának, alelnöke a községi iskolaszéknek. Élénk érdeklõdéssel vett részt Szombathely város közügyeiben. 1917-ben hunyt el. (Forrás? Magyar Katolikus Lexikon és a Szombathelyi Kalendárium 1777-2002.)

 

Légli Ottó  borász (1931)

Légli Ottó 1931-ben született, édesanyja Németh Mária, édesapja Légli Géza a baltavá­ri uradalom lovásza volt, akit angol származá­sú idomárok tanítottak be a herceg híres lóte­nyésztő telepén. Az uradalom 1911. évi meg­szűnésekor ajánlólevelet kapott a szorgalmas munkája jutalmául. Ekkor szülei Szombathely­re költöztek. Ő már ott született, de a nyári szünidők nagy részét Baltaváron töltötte, s a jó falusi levegő is segítette abban, hogy igazi bal­tavárivá váljon.1945-ben a szombathelyi lakásukat kibombázták, s Bérbaltavárra költöznek, iga­zi Bérbaltavári lett. Az iskolái alsóbb osztályait a szombathelyi Püspöki Iskolában, a polgárit a 2. sz. Polgári Iskolában végezte. A „Szombathelyi Kertészképző" után Eszterházán érettségizett, majd a kertészeti egyetem következett. Tanulmányai után a „Siófoki Járási Tanács Mezőgazdasági Osztályán" volt kertészeti előadó 1954-ig, ezután a „Pácsonyi Gépállomás" és Endréd Puszta Tsz következett 1956-ig. Nagyon sokat ta­nult az idős cselédektől, akikkel barátságot kötött. 1956. után falujában, Bérbaltaváron a szeszfőzdét vezette, a „viharok elmúltával" gazdasági felügyelő lett.  Igazán változatos életet élt, melynek a „Balatonboglári Állami Gazdaság"-ba kerülése vetett véget, itt lett telepvezető a nyugdíjazásáig. Ez időben vette felesé­gül a csehi születésű Varga Etelkát. A házasságukból három fiuk született: Ottó, aki borász-szőlész, Attila keramikus, Géza gazdálkodó. Soha nem tudott Bérbaltavártól elszakadni, mindig kinyújtotta segítő karját a „fogadott" falujának. Kétszer is közreműködője volt annak, hogy sikeres szőlőtelepítés legyen itt: először egy 50 hektáros telepítésben a tsz keretein belül, majd egy 100 hektáros te­lepítést vitt sikerre. A balatonboglári gazdaság megértően támogatta, hogy falujában bérleti formában jöjjön létre a szőlészet. Csak azt sajnálta, hogy nem jött létre itt egy igényes borászat is. A jövőben ez is megoldható... A munkája elismerését sok-sok kitüntetés kísérte: Földművelési Minisztérium, Aranyérmes Újító stb. díjak. Borai sor­ra nyerték a versenyeket. Örömét lelheti fiaiban, s abban, hogy Ottó fia folytatja a szőlészetet, borászatot. Az elért sikerei az Ő munkáját is dicsérik. (Forrás: Szakály Ferenc könyve

 

Dr. Koller Károly (Peo C. Koller) tudós-egyetemi tanár

(1904.04.15.-1979.06.29. Nagykanizsa)

Koller Károly szülei Baltavá­ron, az uradalomban dolgoztak. Édesapja, Koller Károly 31 éves uradalmi gépész és a 25 éves bamaki Takács Ro­zália itt kötöttek házasságot 1890. szeptember 24-én.Ismerjük az örömszülőket (Koller Mihály - Horváth Rozália, Takács János - Vittman Julianna), az esküvői ta­núkat (Kancsal Ferenc gépész -Sebestyén Sándor) és az eskető plébánost is Dubrovics László.

Az uradalom elárverezése véget  vetett a család baltavári  életének, s  az itt  végzett  i skolai  éveknek is.   A  fiatal  Koller Károly egye­temi tanulmányait a  Budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetemen végezte, s  itt szerzett tanári oklevelet. 1926-ban a filozófia doktora lett. Külföldre távozott, kí­váncsi érdeklődése az örökléstan területére vezette. Ilyen irányú kutató munkáját a Cambridge-i és az Edinburgh-i egyetemen kezdte, ahol 1934-ben a természettu­dományok doktorává avatták, és az örökléstan előadója lett.

1936-38-ban Rockefeller ösztöndíjjal Kaliforniába került, a pasadenai kutató­intézetben a Nobel-díjas T. H. Morgan mellett dolgozott. Érdeklődése az öröklő­dés fizikai alapjaira, a kromoszómákra irányult. Vizsgálataival nagyban hozzájárult a genetika új ágának, a citogenetikának a megalapozásához. Foglalkozott a máso­dik világháborúban bevetett mustárgáz kromoszóma romboló hatásával, és az ilyen fajta kémiai anyagoknak a rák gyógyításában való alkalmazásával is.E ténykedése vezette a Chester Beatty Rákkutató Intézetbe, amely a londo­ni egyetem Orvos Továbbképző Intézete. Itt lett 1954-ben a citogenetika professz­ora. 1969-ben nyugalomba vonult. Az ENSZ megbízásából az indonéziai Ban­dungban lévő Atomreaktor Centerben irányította a sugárbiológiai kutatásokat. Majd a bostoni Harvard Orvosi Intézetben a vírus által előidézett rákos sejtelvál­tozás problémájával foglalkozott.

Több könyve jelent meg, köztük Peo. C. Koller Kromoszómák és a gének, Az öröklés biológiai alapja (Bp. Medicina KK. 1971), amelyet magyar nyelven is kiadtak. A könyvet gyermekeinek, Christának, Karinnak és Giának ajánlotta. A sikerek fényében sem felejtette el szülőföldjét, hazáját. Az 1980-as évek­ben látogatást tett Bérbaltaváron is. Kromoszómák és gének könyvének mottója: "Egy új egyed léte akkor veszi kezdetét, amikor két mikroszkopikus anyagrészecske, a hím és a nőstény ivarsejt egyesül. Ez a két sejt együtt birtokában van mindannak a génnek és utasításnak, amely egy kifejlett egyed - legyen az növény vagy állat - hiánytalan felépítésének irányításához szükséges. Hogy ez a folyamat így végbemehet, egyike az élet állandóan megismétlődő csodáinak a földön, egy megdöbbentő, misztikus, bonyolult esemény, amely körülöttünk mégis mindennap megvalósul." Sullivan, 1967. (Forrás: Szakály Ferenc könyve és a Wikipédia)

 

Mátyás István agrármérnök,  1951

1951. 09. 16. Az elismert agrárszakember 1951-ben született Má­tyás Gyula és Ódor Ilona házasságából. Egy fiú testvére van, József, aki a kőműves. Az általános iskolát Bérbalta-váron (1958-1966), a középiskolát a vasvári Béri Balogh Ádám Gimnáziumban végzi (1966-1970).

A felsőbb tanulmányait a következő intézetekben végzi: Agrártudományi Egyetem Keszthely (1971-1976), Agrártudományi Egyetem Gödöllő (1978-1980); az előbbi­ben okleveles agrármérnöki, az utóbbiban szarvasmarha tenyésztő, szakmérnöki oklevelet szerzett. Pályáját a Nyőgér Hegyhát  TSz  tehenészetében telepvezetőként kezdte (1976-1981), innét  az  Ostffyasszonyfai  Petőfi  MGTSz-be  vezetett az útja, ahol főállattenyésztő (1981-1986), majd termelési elnökhelyettes lett (1986-1992). 1992-ben  az  Ostffyasszonyfai Petőfi  MGSz  igazgatósági elnöki  széke várta..Életében — Bérbaltavár, Nyőgér, Ostffyasszonyfa — soha nem szakadt el a földtől —, a föld, az állatok szeretetére a szülei nevelték. Eredményes munkáját sikerek kísérték, amelyet az eddig kapott kitüntetései is jól mutatnak: Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója (1986), Szövetkezeti Emlékérem (1996), Vas Megye Gazdaságáért Díj (2000), Miniszteri Elismerő Oklevél (2006). Munkáját és szorgalmát ismerve még sok elismerésre számíthat! Munkájára számítanak azok az egyesületek, szövetségek, kamarák, amelyek­ben vezető tisztségeket tölt be: 1994 Fehér-Kék Belga Szarvasmarha Tenyésztők Egyesületének alapító tagja, elnöke; 1997 Belgien Blue International (BBJ) Ma­gyarországi képviselője. Elnökségi tagja a Magyar Állattenyésztők Szövetségének, Hús marha Tenyésztők, Marhahús Termelők Országos Szövetségének, tagja a Ma­gyar Szarvasmarha Tenyésztők Szövetségének. A Vas Megyei Agrárkamara alelnö­ke, a kamara Állattenyésztési Osztályának vezetője és az Országos Kamarában képviselője. A területi Szövetség Állattenyésztési Választmányának vezetője. Tevékenységére megyéje, Vas Megye mellett Bérbaltavár is büszke lehet. Szakmai munkája mellett Ostffyasszonyfa és Bérbaltavár helytörténeti kutatását is támogatja. (Forrás: Szakály Ferenc könyve)

 

Molnár László tanító

Ő is Délvidékről menekült,  kántortanító volt. Baltaváron feleségül  vette Bános Annát, házasságukból Lia lányuk született. Szerették a faluban, hatalmas részvét mellett temették el Bérbaltaváron. /Forrás: Gyulay Család/

 

Németh Béla államtitkár

(1939-1995)

Ősei változatos és küzdelmes életpályát futottak be. A dédapa, Németh József és felesége, Joó Teréz 1905-ben Amerikába vándoroltak, majd később Bécsben telepedtek le, a bognár foglalkozású férfi fémgyárban talált munkát. Elegük lett az idegen földből, s az összegyűjtött keresetük­ből a Bérbaltavárhoz tartozó sárvölgyi pusztán vásároltak földeket. Fiúk a Zsennyei földbirtokos leányát, Németh An­nát vette feleségül. A szorgos munkával gyarapodtak, még cséplőgépet is tudtak vásárolni. E házasságból született Zsennyén 1939-ben Béla fiúk. A  fiúra is „változatos", gondokkal teli életkezdés  várt. Alsó is­koláit Szombathelyen, a felső tagozatot Bérbaltaváron végezte. „Osztályidegenként" nem tanulhatott tovább. Budapesten a MÁV Igazgatóságon talált munkát. A   gimnázi­umot — levelező tagozaton — a Nagy Lajos Gimnáziumban végezte  el.  Az élet, a hátrányokkal teli sors nem fogott ki rajta. Munka mellett levelezőn elvégezte Budapesten a Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki szakát 1974-ben. Hazatért szülőmegyéjébe, s a szombathelyi MÁV-nál helyezkedett el. (Megnősült, de a házassága zátonyra jutott, elvált.) Egy életre hű társat talált Szakály Margit személyében, aki szülőföldje, Bérbaltavár szülötte. E házasságból Béla fia, Anikó leánya született. A fia folytatja az ősök foglalkozását, farmer lett. Anikó az orvosi egyetem elvégzése után Bérbaltavár háziorvosa lett. Talán az ősök után nekik bé­késebb élet adataik meg...! Az 1989-ben bekövetkezett politikai rendszerváltás után aktívan bekapcsoló­dott a politikai életbe. A családja ősei hagyományát követve csatlakozott a kisgaz­da mozgalomhoz. 1989-ben az újjászervezett Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt egyik alapító tagja. A párt tagjai Vas megye elnökévé választották. Eredményes munkájáért 1990-ben a párt országos alelnökévé, majd a párt főtitká­rává választották meg. Lankadatlanul szervezi a párt életét, ő nem „megélhetési politikus" !! Ez is oka lehetett Torgyán Józseffel történt szembenállásának, ami miatt 1992-ben „rö­vid úton" kizárják a pártból...??? A fáradhatatlan szervező most sem adja fel, vissza­vonul Bérbaltavári birtokára (kárpótlásból sikerült visszavásárolni az ősi birto­kot), s megkezdi a farmergazdálkodásának kialakítását. Béla fia is lelkesen támo­gatja ebben. Sajnos az álmok, a tervek megvalósítása közben leteríti a kérlelhetetlen ha­lál, s véget vet a szépen induló alkotó munkájának. Halálával a falu egy fényesen fénylő csillagot veszített el. Terveit, álmait szeretett fia, Béla folytatja nagy élethi­vatással és szorgalommal. (Forrás: Szakály Ferenc könyve)




« Vissza az előző oldalra!
Bérbaltaváriak Szülőfalujukért Egyesület - Magyar