Királyhalmi  Miklós tanár visszaemlékezése
 

A Bérbaltavári Általános Iskola 1968.őszétől állományban lévő  tanítóiról  készült  a visszaemlékezésem Német Ilona   (Mihók Horváth Józsefné) kérésére,  2015. májusában

75. életévemhez közeledve...

Ebben a korban rádöbben az  ember, hogy az évek tényleg nem számítanak, csak azok tartalma. Nem igen számoljuk, hogy mennyi lehet még előttünk, mennyi mögöttünk, mert hirtelen nem lesz KORUNK, csak EMLÉKEINK, VESZTESÉGEINK… és TÖRTÉNETÜNK….

1968.augusztus 15-én kerültünk Bérbaltavárra ifjú házasként. Feleségem Tar Zsuzsanna. 1978. augusztus 15-ig voltunk ennek a szép falunak polgárai és tanítói.

1966-ban még itt tanított Horváth Lajos, aki később  iskola  igazgató lett Szombathelyen. Nem tanítottunk egy testületben, de lépten - nyomon éreztem, hogy mennyire szerették Őt az emberek. A falu sportéletének olyan szervezője volt, hogy a járási versenyeken (labdajátékok) mindig volt baltavári győztes. Horváth Lajos jó zenész is volt (harmonika).  Kevés tantestület volt a vasvári és sárvári járásban ahol ilyen magas színvonalú zenei életre nevelték a gyerekeket.  A baltavári együtteseket minden rendezvényen meg lehetett találni.  

Gyulay Lajos igazgató – Horváth László igazgató – Horváth Lajos tanító – Gergely Amália tanítónő jeleskedtek a zene és tánc oktatásában.

Tudtam, hogy a falu számára akkor leszek elfogadható, ha  én  is „merítek” a baltavári ifjúság tehetséges tanulói közül, s öregbíteni tudom a falu nevét a járási-megyei versenyeken. Az MHSZ  (Magyar Honvédelmi Szövetség) lövész klubját és repülő – modellező szakkörét szerveztem meg  és vezettem. Jómagam tehát a technikai sportokban vezettem sikerre a diákjainkat.  

Jó klubélet is volt akkoriban.  Ma is emlékeznek ezekre a ma már felnőtt, egykori  diákok… A tanítók eme szerencsés összetételű kialakulásának , munkájának  igazán a diákjaink lettek  a nyertesei,  amit ők ma sem felejtenek.  A falu nagyon büszke volt tanítóira és a gyerekeire.

1968 őszétől az alábbi tanárokkal, tanítókkal dolgozhattam együtt:

Horváth László igazgató (ének-zene)  – Gergely Amália alsó tagozatos tanítónő  (néptánc-színjátszás) – Bellavics Lászlóné, Hantos Erzsébet,  Kántor Ilona,  Királyhalmi Miklósné Tar Zsuzsanna  alsó tagozatos tanítónők,  Nagy Erzsébet napközis kép.nélküli, -   Bellavics László tanár ( biológia-földrajz) – Újvári Lajos tanár ( történelem) –  Pintér Sándor tanár (matematika-fizika) –  Ferenczi  Zoltán  tanár (földrajz, biológia 1976-tól) –  Királyhalmi Miklós tanár (orosz nyelv, magyar irodalom, testnevelés) orosz szakfelügyelő a sárvári és celldömölki járásban 1975-től –   Varga József 1973-tól megbízott igazgató Csehimindszentről .

1974-től a baltavári felső tagozat Csehimindszentre került. Az alsó tagozat maradt Baltaváron Tóth Jánosné tagiskola vezető lett, aki előtte Nagytilajban tanított.

Egy falura került tanító sem szigetelődhet el a helyi viszonyoktól, ismernie kellett a falu gazdaságának helyzetét.  Akkoriban  (1968-78) a Hunyadi Termelőszövetkezet sikeres éveket tudott maga mögött. A TSZ elnökével Németh Károly Úrral úgy ismerkedtem meg, hogy tűzifát vásároltam a Tsz-től. A fogatosok vezetője Sebestyén Úr (a Marica édesapja) a sok munkára hivatkozva nem tudott fogatost és lovakat adni, hogy az erdőről a már kifizetett ölfát hazahozhassák. Egyik délután Borsos gyerekek, Molnár Laci, Sulok Józsi futnak hozzám, hogy menjek velük, mert befogták a lovakat és megyünk az erdőre  /Zalabér felé, az AVAs erdőben volt a farakat/.  Megdöbbenve láttam, hogy felnőtt ember nincs a szekéren és Sulok Jóskánál  a gyeplő….MENJÜNK TANÁR ÚR!..... szólt  Sulok Józsi.  Ebből baj lesz! – mondtam én… Nem lesz baj!  mondták a többiek is, a TSZ elnök megengedte, hogy befogjuk a lovakat és a fát haza hozzuk. Utólag persze az is kiderült, hogy több fát is elhoztunk a kifizetett mennyiségnél, ezért jelentkeztem az elnöknél a többlet kifizetéséért. Használd egészséggel! …mondta, így találkoztam Németh Ica édesapjával (Németh Károly Úrral)  először  ….. Ezután el  szoktam kísérni Őt az Őrségbe  is. Trabantjával járt a Termelőszövetkezetekhez… szerződéseket kötött az ottani TSZ vezetőkkel (ekkor Ő a szombathelyi Vetőmag Vállalatnál termelési felügyelő volt). Még járókában volt a kisfia, amikor népszámlálás miatt 1968-ban  voltam  nála a házában.

Hát az ilyen pillanatok nekem felejthetetlenek voltak, hisz ifjú voltam………..

Írhatnék még Dr. Molnár Jenő orvosunkról, aki, ha bármikor szükség volt jött beteg fiunkhoz és Zsuzsihoz ha problémája volt………….. Segítettem a Doktor Úr balatongyöröki nyaralója építésénél…. Doktor Úr szakmai ismereteit elismerték, a kórházak elfogadták a diagnózisát.

Németh Károly (TSZ elnök) ötlete volt, hogy készítsek egy rövid  filmet a Hunyadi TSZ mindennapjairól … Ennek a filmnek a másolatai ismertek a Baltaváriak előtt. Tanítványom, Zarka Árpádné (Kovács Gabriella) fia, Zsolt lemezre írta, így tovább „élhet” a film.

Olyan emberek néznek ránk a filmkockákról, akik már odaát vannak, de nézve a filmet áthat bennünket az EMLÉKEZÉS melege… felülről nézik azt a  világot amit ránk hagytak.  Igen ők „elmentek” de ha meg tudjuk, meg akarjuk  őrizni emlékeiket, akkor a falu lakói tartsanak a kibontakozó, Bérbaltavárért tenni akaró emberekkel……………………..

Kicsit sétáltam a múltban, a Baltaváron eltöltött 10 év múltjában. Mindenkiről és mindenről nem akartam, mert nem is tudtam volna  megemlékezni  úgy, hogy senkit ne felejtsek ki.

Kínai mondás szerint:   ”ha örök emléket akarsz magadnak, legyenek tanítványaid” – esetemben talán így is lesz …………volt

Cserszegtomaj, 2015.május 26.
Királyhalmi Miklós

Kovács Ilona visszaemlékezése:

Kedves Baltaváriak és Mindenki aki olvassa!

Én is ide születtem e szépséges vidékre, itt töltöttem gyermekkorom legszebb éveit. Kisbéri, közelebbről pedig csapási vagyok.

A Kovács Árpi és a Kaposi  Ili egyetlen, koraszülött gyermeke. Ezt azért írom le, mert amikor szeretett Nagyapám először meglátott a pólyában belecsúszva, könnyes szemekkel azt mondta:  Meglátjátok, ebből a lányból sose lesz gyerek!  Hála a jó istennek nem így lett. Azt hiszem, jelenleg talán én vagyok  BSZ Egyesület legfiatalabb tagja, ezért emlékeim is 20-30 évvel  későbbiek. Nem is baj, hisz legalább az azóta eltelt idő távlatából is látható a változás minden téren.

Gondolatban Kisbért járom be és a Frisch saroktól indulok. Mariska néni kendővel a fején áll az utcán. Ők a zsidók, de akkor ez semmit nem mondott nekünk,  gyerekeknek. Emlékszem a régi telekre   amikor még mindig fehér volt a karácsony. Rengeteg hó esett,  éjjel  hó fúvással érkezett. Iskolába  indultunk az egész csapás, szülői ellenvetés ellenére. Hát csak eddig, a sarokig jutottunk, mert ott már néhol mellkasig ért a hó. Feladtuk, de jó buli volt. Kánya patak .  A korlátjáról ugráltunk le, csibort fogtunk és télen nagyokat csúszkáltunk rajta.  Gosztonyiék,  majd Tóth Gyula bácsiék következnek. Fiúk, Gyuszi sajnos sokszor volt elvonón, ,fiatalon meg is halt. Németh Kari(Daci) bácsiék. Ica lányuktól gyakran kaptam kölcsön könyvet. Imádtam olvasni. Nagyon sok lúdjuk volt,az utcán ették a füvet.  Borzasztóan féltem tőlük. Mellettük Sebestyén Pista bácsiék, ő volt a harangozó és adta a misebort. Tovább a sarokba (Dormán)Kovács Lajos bá. Lányuk Ica boltos volt, jelenleg tavasztól-őszig a szülői házba lakik.  Majd  „Órás” Szabó Aranka néni, katona fiút vesztett el tragikusan. Később Tóth Pistáék  laktak a házban.  Pintérék. Anti bácsi (Mucika) kőműves, Annus néni nagyon vallásos. Nincs mise nélküle.  Jelenics Karcsi bácsi. Unokája velünk egykorú, szüneteket itt tölti. Fent a dombon a templom, ahol nagyon sokat ministráltam, majd tanítottam be az utánam követőket. Itt a háza a Németh  Kálmánéknak áll, régebben ő volt a templomszolga (sekrestyés). Ma már nem áll a házuk.  Alatta a Csuda iskola, itt mi már csak játszottunk. Kicsit fentebb Pál Erzsi és Laci. Őket  nagyszüleik  nevelték, az Elza néni és a Miklós bácsi. Náluk szoktak mázsálni az emberek.

Kertjük alatt húzódott egészen a Szaknyérig a Gödör part. Ez egy árok, amin  még járművekkel is át lehetett menni. Télen víz volt  a közepében és befagyott. Itt is korcsolyáztunk (cipőbe).  A jég alatt gyönyörű formákat alkotott a természet, mindig találgattuk, melyik mit formáz.  Jobbra Gálos Anti bácsi és felesége lakott.  Családjuk nem volt,  Franciska néni nagyon szerette a gyerekeket, és a macskákat. Nagyon sok volt nekik. Olvasni is imádott, tőlünk vitte a könyveket. A dombon felfelé Szalayék élnek, két fiú szülei. Béla a barátom volt, rengeteg mindent csináltunk együtt. Fociztunk,malmoztunk,  rúgós fociztunk és kiskorunkban diafilmeket néztünk. A disznó öléseket  is együtt tartotta a két család, amihez szintén rengeteg élményem fűződik. Sajnos Béla, munka közben tragédia áldozata lett. Három csodálatos kislány maradt utána. Nagyon szíven ütött a halála.

Soponyaiéknak  volt  egy  fiú unokájuk aki  Pestről járt haza és idősebb volt mint mi. Bele voltunk szerelmesedve! Jancsi  fiúk ha a temetőbe jár,  időnként még most is felkeresi a szüleimet. Most  jövünk mi  Kovácsék. Rengeteg minden tódul elém! Iskola, barátok, szerelem, titkos levelek… Mamám, a jóságos Mari néni,  aki vigyázott rám, akitől főzni tanultam. János bácsi a nagypapám,  akinek az oldalán az elmaradhatatlan tarisznya , benne a boros demizson  amit a hegyről hoz haza. Másik szomszédunk a Huszár Irma néni. Még ma is él, 90 év fölött jár.  Télen  Pesten van a leányánál. Két unokája szintén a játszótársak közé tartozott. Mindketten otthon voltunk a másiknál. Ők mutatták meg nekem Pestet. Az ő szomszédjuk  Fekete Pista bácsi. Mindig mosolygott a szeme. A házuk előtt kerekes kút van. Nálunk is volt az udvarba, kb.18 m mély. Következnek: Mayerék,  Spitzer gazda, Bodóék. Előttük szintén áll egy  kút, de nyomós. Ez már a harmadik . Dóczi Ilonka nénire is emlékszem, aki egyedül él. De nyáron Pestről mindig jön hozzá a Csimi ,  aki rokon lány. Vele rengeteget társasoztunk. Gazdálkodj okosan! Órákig tudtunk játszani vele.”Mostan” Józsi? bácsi  háza jön. Ő  egyszer elaludt  cigarettázás közben  és megégett. Hamarosan bele is halt. Házába  nyáron méhész költözött, mi is mindig meglátogattuk  és nyalakodtunk. Kondicsék  és Szabóék háza következik. Velük szembe a „nagyárok” ahova nekünk gyerekeknek tilos volt lemenni. Tele volt kidobott szeméttel, időnként kisállatokkal és állítólag háborús gránátokkal. Visszafelé indulva Kiss Éva néniék  háza  a soros. Nekik volt egy kutyájuk, Gyöngyös  névre hallgatott. Nagyon sokat játszottunk vele,de sajnos elpusztult. El lett temetve és kereszt is lett  állítva. Sokáig vittünk rá virágot.

Lefelé Kutrováczék, majd Dóczi Annus néniék. Mindkét gyereke Baltaváron maradt. Lina néni háza ugrik be és az illat. Mindig olyan érdekes és finom volt.   A bácsi akire most emlékszem lovat tartott. Ő volt a Jelenics Anti bácsi. Télen mindig lovas szánon hordott bennünket a faluba. Egyed Ilonka néni a soros. Férje úgy él emlékeimben mind aki állandóan rókákat és görényeket fog. Házukat svájciak vették meg, műterem is lett belőle. Két Mayer ház, az egyik a Manci nénié,  aki előtt lila akác fut a kerítésen. A két ház már nem áll.  Utána lakik a Bedő  Róza néni, aki egyedül él, ezért aput szokta megkérni bizonyos dolgokra, amit Ő nem tudott egyedül megcsinálni. Udvarába hatalmas, nagy korai cseresznyefa áll. Mindig jókat ettünk róla. Engem nagyon szeretett, többször kaptam tőle valami csecsebecsét. Most jön a boltos Gizi néni  háza. Anyósa a Borcsa néni sokat járt hozzánk, cédulát(vallási titokcseréről van szó) szoktak cserélni a mamával.  Szokott sütni valamilyen  szalakálés  sütit aminek cukor  volt a tetején, hát az valami isteni volt számomra. Unokája a Kriszti, tanárnő, akivel szintén együtt töltöttem a gyermekkoromat. Sokat bicajoztunk, Szajkra jártunk, anyukájának segítettünk a boltba. Emlékeimbe beleívódott a két és háromkilós friss, meleg kenyér íze, aminek a csücskét hazafelé mindig lerágtuk.  Mellettük volt a kanászkert, ahol fiatalabb korunkba mulattuk az időt. Még igazi földbe vájt bunkert is csináltunk,vágtuk az akácfát a tetejére stb. Következik Tőkés Feri bácsiék háza . Hát őrá úgy emlékszem  mint aki nem szerette a gyerekeket. Állandóan elzavart bennünket az utcáról.  Előttük volt kút, onnan vitték a pici babáknak a vizet, ez  nitritmentes  volt . Huszár Gizi néni picike háza után jön a Karáth  ház.  Apukájuk  tízenéves korukba meghalt.  Lányuk  még mindig a barátnőm,  az ő lányának én vagyok a keresztanyja. Két fiú van még a családban. A tejcsarnokból hazafelé mindig megálltunk előttük és sötétedésig ütöttük a tollast. Kisék, Bognárék, Virághék következnek. Előttük focimeccsek zajlottak.  Varga Pali bácsiék, Bodó Ernőék  és Bodó Annus néniék  laktak sorba. Annus néni férje „Lajosom” azaz Kiss Lajos, aki a szőlőbe dolgozott. A sort Tóth Káró bácsi háza zárja. A hegy felé haladva Pintér Laci bácsi nyitja a sort. Ő asztalos volt. Most „Bános”Ilonka néniék jönnek.. Lányuk, Mária óvónő, és most ő a kántor is. Náluk lehetett daráltatni. A hegyi szomszédunk lakik itt az utolsó házba, Szakály János. Tovább  haladva kétfelé válik az út. Egyik a Róka utcába visz, itt kevesen laknak, pár emberre emlékszem. Fehérék, Baungartnerék.  Jelenleg nem is tudom él –e ott valaki. A másik út tovább visz a hegyre. Istenem mennyit jártam arra tehenes szekérrel  és a  kis  kék bicajommal.  Két ház van ezen az oldalon, Szabóék és még  nem is tudom ki. De azt igen, hogy két nagy szemű szederfa volt előttük. Csak úgy feketéllett az út mikor érett. Szembe lakott Szakály Anti bácsi és felesége Frida néni. Hát neki jó beszélőkéje volt. Felettük a birkás Pista bácsi, alattuk pedig Pástiék laktak. Irén néni egyedül nevelte fiát, aki a traktor alatt lelte fiatalon halálát.

Egy kis szünet után Simonék  házát látjuk. Sokat  járt hozzájuk a „bolond Zoli”. Mindig ostorral a kezében sétált. Tőlem azt szokta kérdezni –apu hogy van, apu hogy van? Ő egyébként a Kisutca elején lakott az anyukájával. Mellettük állt Kruczliék háza. Jancsi és Ica a gyerekeik. Ica férje baltavári , Takács Pisti. Ők most Szombathelyen laknak. Továbbhaladva a sarkon most a bolt áll. Előtte nem is tudom….,utána  Szakályék,  Nosztra  Annus  néni,  Rakos  Irma néni.  Az ő házát vette meg a bankvezér Kunos Péter. Nagyon szépen fel lett újítva. Következik Kázmér Vali  néni (kisasszony), aki mindig régi babakocsiba tolta a nyulakat . Innen tovább a temető felé visz az út, és ott még két ház van.  Az egyik a Pásty Károlynéjé. Visszafordulva  a  csarnokos  Poskolát  Zoli bácsiék háza áll, majd Benkő Jenőék  jönnek. Felesége irtózatosan   sokat tudott beszélni.  De ha a boltba ment , akkor mindig első akart lenni. Kocsis Terus  néniék  a  szomszédaik,  rokonok Mindszenty bíborossal. Rakosék , Egyedék és Bodó Gyuszi bácsiék következnek. Ő volt az én időmben a tanács elnök, felesége pedig az iskola konyhán dolgozott. Majd  XY háza következik, ott volt hátul a bolt vegyszerraktára. Az udvaron volt egy kút amibe volt egy nagy „kígyó”. Sokáig bent volt, aztán egyszer csak eltűnt. Félelemtől vegyes izgalommal  néztük amíg tudtuk. Kicsi koromban az utolsó épület a bolt volt. Emlékszem , ahogy a Gizi néni ült a sarokba a kályha mellett  és szívta a cigiket,  ha nem volt vevő.  Krisztivel (aki a lánya)de sokat segítettünk a boltba,  élveztük ahogy kiszolgálhattuk a vásárlókat. Mindig kiálltunk az útra és onnan néztük jön-e már a kenyeres vagy a húsos autó. Búcsúkor mindig itt lehetett tortát, sütit íratni. A kisbéri búcsút is mindig ezen a területen tartották. Akkor még volt! Rengeteg sátor,céllövölde, több ringlis  és az Árkus udvarba (előtte a Frisch udvar) az elmaradhatatlan bál. Balra fordulva már a Kisutcába érünk.

Lehet, hogy soknak tűnik  amit írtam, de próbáltam megosztani a régi emlékeimet és hozzátenni amit most tudok,ill. látok. Nagyon jó volt baltavárinak lenni és mindig szívesen beszélek erről a gyönyörű településről, ami mindig a szívem csücske marad, bármerre is visz a sors. Szeretném ha a most itt lakóknak  akik nálam fiatalabbak is legalább ennyit jelentene és megőriznék emlékezetükben.

Szombathely,2015.04.25.
Kovács Ilona                                                                           

Dr. Legli Veronika visszaemlékezése

56’: amire emlékezem 3 évesen. Nem tudom mi a valós az emlékeimben és mi az amit a családi legendáriumból raktam hozzá.

1956 Húsvétján földrengés volt, ami kibillentette a régi házunk északi falát , a tető és a fal között volt egy rés ahol lehetett látni az eget. Én még rácsos ágyban aludtam és az ágyból láttam a csillagokat, villany nem volt .Lényegében a  házunk ebből az egyetlen helyiségből állt, itt laktunk, éltünk a szüleimmel és a húgommal.. A sarokban volt egy régi” csikó sparhert „aminek az ajtaján mindig átlátszottak a mozgó lángok, ez jelentette az esti fényt és egy petróleumlámpa az asztal közepén.   Volt egy rádiónk,ami gyakran szólt. A szüleim nagyon nyugtalanok voltak. Az Apukám félt, hogy megint újra elviszik katonának,mert 1950-51-ben is elvitték.   A szomszédok esténként egyre gyakrabban jöttek át hozzánk és hallgatták a sötétben a tűz fényénél a rádiót és nagyokat hümmögtek, alig merték elhinni,  hallottakat. Engem minden este ez a duruzsolás altatott el.  

Az Anyukám az udvaron egy üstben szilvalekvárt főzött napokig, közben hallgatta a rádiót – Dezséry László olvassa fel írását /evangélikus pap volt/, Nagy Imre beszélt, és szólt a zene, majd az utcánkban magyar zászlóval éneklő fiatalok jelentek meg, és nyíltan örültek. Én fent ültem a kerítés tetején. Aztán csend lett.

Majd furcsa zajokra riadtam fel éjszakánként:  egész éjjel égett a tűz  és ruhák suhogtak, száradtak, elfojtott hangok , mintha zokogott volna valaki, akit lepisszegtek.  Aztán , reggel csend, nem voltak idegenek. Csak a szüleim sóhajtoztak szomorúan.   Az Anyukám gyakran sütött kenyeret, mert mindig elfogyott , ahogy a szilvalekvár is egyre mélyebben volt az üst alján. Hírek érkeztek, amiket csak véletlenül hallottam meg. A Juci is kiment, mind a négy gyerekével. Mi lesz velük? – sírt az édesanyja.

-  A Borbás Mariska Kanadába készült, a Koller Janinak is sikerült, gyalog a lápon át.  -Simon Icának el  kell tűnni itthonról!

Azután , minden kezdődött elölről, a Mészáros Imre bátyámat, Bognár Aladárt , Lolbert Miklós bácsit és még másokat visszavitték  börtönbe. Mi pedig minden este sírva mentünk a nagyapám házához a teheneket fejni. Hallgattuk a Szabad Európa rádiót ….” oly távol- messze van hazám……. muskátlis ablakok”    senki sem szólt, de összenéztek.

Az elmúlt 20 évben minden ünnepen elmesélte az Édesanyám, hogy  a menekültek Zalabérben   leszálltak a vonatról  és  gyalog jöttek este Baltavárra . Amikor meglátták a Bogárdombot  , arról már azt hitték, hogy Ausztria. Ballonkabátban és körömcipőben halálfáradtan érkeztek meg, aztán a falubeliek szekerekkel vitték tovább őket Valahogy, akkor mindenki sajnálta őket,úgy segített rajtuk ahogy tudott.  Még a köszönet is veszélyt jelentett  az itthon maradottakra . A felnőttek nem beszéltek, a gyerekek érezték a feszültséget, de nem értették az okát.

Tudom, hogy az én történetemben nincsen semmi különös, csak egy érzés,ami minden évben visszatér. Különösen most, hogy az Édesanyám beszélni sem tud, így már nem emlékezik a lekvár főzésre és a  hírekre a rádióban. Engem pedig arra,emlékeztet ez az időszak, hogy ez után ürült ki a falum, ma már csak a ritkán találkozom ismerősökkel. Azokkal is inkább csak a temetőben, ahol együtt emlékezünk elhunyt őseinkre. Biztosan másokban előjönnek ilyenkor az emlékek , amit szívesen hallanék.

Számomra örömet okozott, hogy újra találkozhattam  falubeliekkel, olyanokkal  akiket vagy 20 éve nem láttam. Köszönet azoknak akik megszervezték, és remélem,hogy továbbra is megszervezik.

Dr. Legli Veronika