A Légli család

A négy testőr

2012.01.05.  | F. Tóth Benedek (Megjelent a Magyar konyha c.folyóiratban)

A Légli család vallon eredetére utalhat egy település Belgiumban, a Vallon Régióban, Luxemburg tartományban, a Neufchâteau kerületben, amit így hívnak: Léglise. Lakosainak száma négyezer.

A Magyar Konyha egy asztalhoz ültette a Légli családot - idősebb Ottót, ifjabb Ottót, Attilát és Gézát -, hogy meséljenek családjukról, a szőlőkről, a borkészítés hátteréről. A bort persze Ottó, 2010 Borászok Borásza, valamint a szintén bortermelő Géza hozta, a Kislaki Majorban pedig Attila látta vendégül ebédre a társaságot. A riportból kiderül az is, mi köze van a Léglieknek a szerzetesi cella magányához, s hogy a különbözőségeik ellenére is mitől ilyen összetartóak.

A föld és a szellem ereje

"Ha bor van a poharunkban, beszéljünk a borról." Légli Attila öccse, Géza házában ül, egy mélyzöld színű cserépkályha oldalának dől, kezében pohár, a pohárban bor, és azt mondja, hogy beszélgessünk a borról. Így hallotta ő is az apjától, s bár próbál a beszélgetés közben a bornál maradni, gondolatai időről időre másfelé szállnak. Gyerekkorából idéz hangokat, édesbús történeteket, elvesztett földeket, álmokat, suhanó tájakat, pörgő fazekaskorongokat, s bár minden korty után visszatér a földhöz, a szőlőhöz, a borhoz, mint egy jó mesében a legény a szülői házhoz, eltérül mégis a beszélgetés menete. Előkerül néhány családi fotó, még ha csak képzeletben úsznak is elénk, nyitott tenyeréből olvassa Szent Benedek bölcseleteit, úgy tesz, mintha könyvet tartana maga elé, és általuk tűnnek fel a győri bencés évek, a gimnázium, ahová az "öreg", az idősebbik Légli Ottó taníttatni adta fiait, Ottót, Attilát és Gézát. Majd megint a bor következik, a pohárban aranyló rajnai rizling, kortyolunk belőle, és óra múltán értjük már az öreg szavait, miért kell a borról beszélnünk, ha bor van a poharunkban. A bor az élet, történetek, sorsok esszenciája.

A Légli család ismert története is így kezdődik, a borral, mert az igazi eredet az idők homályába vész. Ráadásul nincs egyezség apa és fiai között arról, honnan származnak. Mert ki tudja pontosan, hogy flamand vagy svájci születésű volt-e a férfi, aki 1720 tájékán költözött Magyarországra. A legújabb - rokoni - kutatások szerint egy bizonyos Legley Mihály, hét gyerekkel és egy feleséggel érkezett Baltavárra azzal a szándékkal, hogy gyökeret verjen a furcsa nyelven beszélő magyarok földjén. Borral kereskedett ő is, hordókban hordta a szőlők levét Ausztriába, és árulta kimérve is a fűrészbakra rakott létra fokain pöffeszkedő hordókból. Ám mindegy is talán, hogy Legley vagy Légli névre hallgatott-e az ősatya, hiszen a lényeg az, hogy olyan örökséget hagyott maga után, amitől a család elszakadni később sem tudott. A földből éltek akkor is, a föld adja a kenyerüket ma is, ráadásul a Dél-balatoni borrégió elismert borásza ma már a Légli család több tagja is, ifjabb Légli Ottót éppen 2010-ben választotta meg az ország ötven kiváló borásza a Borászok Borászának, s adta ehhez aláírását is a hitelesítő oklevélen. Mint nemesi levél, aranyozott keretben hirdeti a Légli név dicsőségét Légli Ottó balatonboglári borházának falán. Ide tart ma, Boglárra a Légli család minden férfi tagja. Nem kell messziről jönniük, nem szórta őket messzire egymástól a XX. század. Mert úgy alakult, hogy a két Ottó lakik Bogláron, Géza és Attila Szőlőskislakon, vagyis Kislakon, ahogyan hívják. Talán csak az utazóknak ritka pillanat, hogy egy szobában lássák a négy Léglit, a család összejár, s nem csak a jelesebb napokon. Odakint sűrűn hull a hó, idebent cserépkályha fűti a termet, és az első pohár borral megérkeznek a családi történetek is. Ketten viszik főként a szót, Ottó és Attila, a két idősebb gyermek. Az öreg hátradőlve hallgat, akár csak a legifjabb Légli, Géza - igaz, velővel teli minden mondatuk, amikor megszólalnak. No, nem mintha Ottó és Attila hosszúra engednék szavaik láncát, csak hát úgy alakul, hogy felidézni a kezdeteket és a múltat valamiért nekik van ma érkezésük. Ottó sietve megjegyzi, hogy ő bizony olyan ember, aki még a saját szavába is képes közbevágni, mire halkan megjegyzi az öreg, hogy "itt az beszél a legtöbbet, aki otthon a legkevesebbet szólhat". A humor lételem a Légli családnál. Talán a bor miatt van ez is: a jó bor jó kedéllyel ajándékozza meg az embert. Pedig korántsem volt biztos, hogy ennyire átfűzi majd a szőlők indája a család jövőjét.

A Légli család azt szeretné, ha Magyarországon is törvény biztosítaná a bortermelőknek, hogy a szőlő szinte minden részét felhasználhassák. Ma ugyanis veszélyes hulladékként kell kezelniük a törkölyt, amiből amúgy kiváló pálinkát is lehetne főzni. Légli Ottónál évente 25 tonna törköly marad hátra, abból 25 hektoliter kiváló minőségű pálinkát lehetne főzni.
Légli Ottó és Légli Géza újabban pezsgőgyártással is próbálkozik. Ottó pincéjében hatezer palack egyéves rajnai rizlingből készült pezsgő vár arra, hogy piacra dobják.
Légli Ottó 1991-ben megpróbálkozott a borászati vendéglátással, de hamar felhagyott az apai háznál kialakított termelői borozóval. "Óvatosan a vendéglátással", mondogatta Ottó, és amikor meglátta, hogy a német turisták úgy itták a bort, mintha sör volna, végleg bezárta a borozót.
Egy időben, talán huszár öregapja tiszteletére lovagolni kezdett Légli Géza. A sport tőle amúgy sem állt távol, még labdarúgóként is ismerős lehet a környéken, balatonboglári színekben focizott a megyei bajnokság első szintjén.

Hiába köti össze ugyanaz a föld a Légli családot, az ízlésük fociban és borban is eltérő. Az öreg Haladás- szurkoló, Ottó "dózsás", Géza a győri ETO mellett áll, Attila pedig fradista. Az öreg ma már rozépárti, Ottó a fehéret szereti, Géza a vörös felé billen, Attila pedig fröccsös.
Légli Ottó új szőlő telepítésével kísérletezik: két hektár furmintot telepít. Utánajárt: a szőlőkultúra szigeti néven volt ismert a vidéken a filoxérajárvány előtt. Ottó alapvetően három borban gondolkodik a jövőt illetően: Légli Blanc, Lugas és Furmint. Ha úgy tetszik, ez lehet az új "támadó hármas".

Támadó hármas

A három fiú három erős jellem. Ottó kezdetben erdész akart lenni - igaz, erre ma már ő sem nagyon emlékszik -, Attilát a fazekasság művészete érdekelte, Géza pedig Attila útját járta, kezdetben a korong mellé ült ő is. Az öregnek mindeközben határozott elképzelése volt a fiai jövőjét illetően: elképzelni sem tudta, mi legyen belőlük. Csak azt szerette volna, ha megmaradnának mindannyian a földnél, a szőlő ugyanis egész évben szinte éppen annyi munkát ad, ahány napot jegyeznek a naptárban; de úgy gondolta, ismerjék meg előbb a fiúk a szellem erejét: mindazt, ami körbeveszi őket, de tőlük független, s mindazt, ami belőlük fakad, de tanulással fejleszthető. Ezért is adta mindhárom fiát a győri bencésekhez, és csöppet sem rémült meg, amikor mindhárom fia életében elkövetkezett a pillanat, amikor megérintette őket a szerzetesi cella magánya, s a magányban rejtőzködő kiteljesedés utáni vágy. Így van ez rendjén, ha az embert szerzetesek tanítják, s így van ez rendjén, ha a szellem és a lélek dolgai már ifjúkorban elmélkedésre, gondolkodásra tanítják a fiúkat; már csak arra várt, hogy visszatérjenek végleg a szülői házhoz, a szőlők birodalmába. Jóllehet kezdetben nem bánt kegyesen a sors a Légli családdal, s főleg a hatalmi rendszer nem ringatta őket illúziókba. Az öreg megbecsült, újító borásza volt a balatonboglári borgazdaságnak, szakmai legendák fűződnek a nevéhez. Egyszer maga Kádár János is belefoglalta beszédébe a boglári borászokat, amikor azt találta mondani, hogy azt a népet nem kell félteni, amelyik lefújja a havat a szőlőről. Pedig Légli Ottó nem tett mást, mint észrevette, hogy későn álltak neki a szüretelésnek - más olvasatban: hamarabb érkezett a hó -, s hogy ne derüljön ki a turpisság, vagyis ne havas szőlő látványa fogadja az ellenőröket, az emberek hátára csapta az üres permetezőket, úgy fúvatta le a tőkékről a havat.

Szóval, történt, hogy a nagy gazdasági fellendülés korában, 1968-ban egy hold földet vehetett a Légli család Bogláron. Háztáji. Így hívta a népnyelv. Remény. Így hívták Légliék. Ottó kilencéves volt akkor,Attila alig nyolc, Géza pedig abban az évben született. Jól jött egy kis kiegészítő boldogság - ami, mint később kiderült, alig hét évig tartott. 1975-ben egyszerűen elvették tőlük a földet. Indoklás nélkül. Kellett az államnak. Pedig aki a szőlővel bánik, az tudja, hogy ilyen rövid távra senki nem tervezhet még egyetlen holdtelepítéssel sem, ám jól jött a szőlő a kombinátnak: művelt, gondozott, ápolt birtok volt, még ha aprócska is. Rizlingszilváni, királyleányka, zöldveltelini termett rajta, 176 mázsa boldogság, kilogrammonként tíz forintos piaci áron. Ez volt a "támadó hármas", ahogyan az ifjabb Ottó elnevezte.

 

A bor sem elég vörös?

De a föld sorsa akkor sem alakult volna másként, ha a szőlők a védekező hármas nevet kapják. A történelem másfajta tőkékben méri a boldogságot. Még a kombinát soha ki nem mondott "jelszava" is az volt, hogy sokat kell termelni, és idővel a mennyiség átmegy minőségbe - ám Légli Ottó sosem hitt ebben, inkább azt látta, hogy bár készülnek minőségi borok, a mennyiségi szemlélet szelleme erősen bevette magát a kombinát hordói közé. A föld nélkül maradt Léglinek azt tanácsolták ekkor, hogy termesszen céklát, arra nagy a kereslet a Szovjetunióban, mire az öreg csak ennyit morgott: már a bor sem elég vörös? Ám a tanács mégis hasznosnak bizonyult, a cékla kelendő volt, és 1976-ban megint egy hold szőlőt vett Légli Ottó, ezúttal távol a kombináttól, Baltaváron, majd idővel következtek sorra a többiek, köztük 1983-ban a magyali egy hektár, 1989-ben pedig a Banyászó 1,5 hektár és a Rekesz dűlő  egy hektárnyi szőlővel. Ma már 33 telepített hektáron gazdálkodik az ifjabbik Légli Ottó, évente 120-150 ezer palackbort állít ki a piacra. A legfiatalabb Légli, Géza 14 hektár szőlősgazdája. Mindketten a birtokgyarapítás korát élik, hiszen, amíg lendületben van a gazdaság, menni kell előre, harminc-negyven-hatvan évre ültetik a tőkéket, a szőlők olykor csak évek, évtizedek múltán hálálják meg a gondos munkát.

A borászok borásza

Légli Ottó számára az elmúlt hónapokban minden összejött. Először megválasztották az év bortermelőjének, majd megkapta a Borászok Borásza címet. Csak akik tudják, milyen hosszú munka áll mögötte, azok számára világos, mekkora adósságot törlesztett az élet e díjakkal. Légli Ottó már a hazai bor reneszánsz legelső hullámában nekivágott, hogy felépítse saját családi pincészetét Balatonbogláron. Együtt indult a nagy villányi és szekszárdi birtokokkal, és sem gondolkodásmódban, sem koncepcióban nem maradt el tőlük. Egyetlen - igaz, leküzdhetetlennek látszó - hátránya volt: Balatonboglár. A borvidék, amit hosszú évekig egymaga húzott az ismertség felé. Légli Ottó a hosszú évek alatt tökéletesen elsajátította a reduktív és a fahordós borkészítést is, így újra és újra nekilendült, hogy felfedezze szűkebb pátriájának borkarakterét. Borstílusát a termőtáj ismerete mellett a fajtakarakter és az üdeség keresése jellemzi.(Borai a Bortársaság boltjaiban szerezhetők be.)

1. Lugas - sauvignon blanc-olaszrizling-rajnai rizling, 2008

Mi mást is jelenthetne a Lugas, mint azt a bort, amit nyári hőségben a teraszon ülve is el lehet kortyolgatni. Tiszta illatú, gyümölcsös bor - ízében most is tökéletesen érezni az őszibarackosságot -, de a 13,5 maligánfoknyi alkohol már kissé elbillenti az egyensúlyt. Ebből adódóan inkább a télbe hoz egy kis meleget az iszogatása - a nyári lugas alatt örömmel belespriccelnénk egy kis szódát. (1890 forint)

2. Landord - szőlősgyöröki chardonnay, 2009

Tiszta, elegáns, szépen komponált bor. Érzékenyen citromos, árnyalataiban rozmaringos illat, amit némi vajassággal kiegészülve követ az íz. Öblös, széles testű, hömpölygő fellépésű bor. Fehér húsok, tejszínes tészták, nagy lélegzetvételű esti beszélgetések mellett tud igazán kibontakozni. (3980 forint)

3. János-hegy - balatonboglári sauvignon blanc, 2009

Kimondottan üdítő hatású bor: friss, bodzás, enyhén feketeribizli-illat. Közepesen vastag test, nem túl intenzív, de könnyű savkészlet, finom fanyarság a felszínen. Csak hűtve élvezetes! (2750 forint)

4. Banyászó - balatonboglári olaszrizling, 2008

Igazi olaszrizling! Visszafogott, elegáns, de sokrétű illat és íz. Kerek, nagyon jól iható bor. Harmóniája tökéletes: mindenből elég jutott neki, de semmi sincs túlzott bőségben. (2750 forint)

5. Gesztenyés - balatonboglári rajnai rizling, 2008

Illatában a citrusé, ízében a vajasságé a főszerep. Éppen az ellentéte a Banyászónak: kortyról kortyra erősebb az édesség érzete. Ennek a bornak nehéz ellenállni, nem is szabad. Jólesően igyuk meg, utána úgyis visszatérünk a kedves mosolyú Banyászó karjaiba. (2950 forint)

A megoldott gatyaszár

A fiúk közül elsőként Ottó lépett az apja örökébe. A szőlőt ugyan jól ismerték mind a hárman, iskolai szünetekben, nyáron mindig akadt tennivalójuk a karók között, de Ottó gondolta úgy, feledve immár az erdészek amúgy szép hivatását, hogy felső-fokon is kitanulja a szőlész-borász mesterséget. Tanulmányai után visszatért a kombináthoz, pontosabban annak kutatóintézetéhez, ahol végül 1989-ben felmondott. Az apja elé állt, és azt mondta, egyedül is megpróbálná a bortermelést. Ma már másként emlékszik a kijelentés hatására az apa és a fia, de abban egyetértenek, hogy az ifjabb Ottó pontosan fogalmaz: "Húsz éve még nem volt türelmem a borhoz. Mindent azonnal akartam, s utólag nem is csodálkozom azon, hogy csak 1993-ra született meg az első komoly borom, egy olaszrizling a Banyászón." Az öreg mosolyogva kacsint erre az őszinteségre, és csak ennyit mond mosolyogva: "Végül is, kutatóintézetből érkezett... Éveken át kísérletezett, de megérte!"
Érdekes fordulópont ez az időszak a Légli család életében. Éppen abban az évben - amikor piacra került Ottó első "komoly bora" -, 1994-ben alapította meg közös cégét Attila és Géza is, a Légli Kerámia Kft.-t. Igen, Géza, aki - követve középső bátyját - előbb a fazekasmesterséget tanulta ki, sőt a bátyjánál volt tanuló. Tíz évig tartott a közös vállalkozásuk. 1999-ben vették a majort, pár méterre a fazekasműhely mellett (ahol ma Attila működteti - egyedi receptek alapján készült ételekkel - vendégváró konyháját), aztán 2005-ben Géza kivált a kft.-ből, és visszatért a szőlőtőkék közé. Először úgy gondolta, hogy saját néven debütál, mert fontosnak tartja - azóta is - a termelő személyét minden palack bor mögött, de hamarosan rájött, hogy a Légli - mint "nagy" - név óriási teher is lehet, és zavart is kelthet a piacon. 2006-ban a borászat Kislaki Bormanufaktúra néven mutatta be borait, mint utóbb bebizonyosodott, meglehetősen nagy sikerrel. Az azóta már ismertebben csengő név Géza szerint azért is jó választás, mert a borok készítésének módját, a saját filozófiáját is kellően jól tükrözi.

Persze, Attila is megpróbálkozott a szőlővel, de talán a sors is úgy akarta, hogy végül a tálak, edények, bögrék és korsók világában alkosson maradandót. Csípőficama miatt amúgy is nehezebben ment neki a járás a tőkék között. Más utat választott hát, de a földtől sosem szakadt el. Mindhárom fiú közül ő lett legkorábban önálló. Már 1982-ben az apja elé állt, hogy saját műhelyt vinne, kap-e hozzá támogatást, mire az öreg így szólt: "Éppen annyit adok, amennyit te hozzáteszel." Értett Attila a szóból, előtte Mohácson élt, nem kis lábon - amit egyszerűen csak így summáz: "Elhegedültem a pénzt Mohácson" -, így kemény munkás évek következtek, korongról korongra fordultak a napok. Soha nem vágyott semmiféle rangra, címre, nem akart a népművészet mesterévé válni, és "csupán" iparosnak mondja magát - pedig a Légli edények, korsók és tálak igazán egyedi arculatot adnak művészetének.

Így alakult ki mára a család végső munkamegosztása: Attila korongozik és főz, Ottó és Géza bort termel. Meg is mutatják, milyen a kislaki vendégszeretet, fejedelmi hatfogásos ebédet főznek a major konyhájában. Körbeüljük az asztalt, az ételekkel újabb borok érkeznek, a borokkal újabb történetek.

A kézműves

Sokáig senki sem gondolta a borrajongók közül, hogy egy nap önmagában a "Légli" jelző kevés lesz egy bor leírásához. Amikor azonban Ottó után fivére, Géza is önálló borkészítésre adta a fejét, újra kellett írni a balatonboglári borvidéket.

Légli Géza teljesen új oldalról közelített Balatonboglárhoz. Szinte kizárólag a dűlőhöz köthető, a természetességben kibontakozó egyediséget kereste. Ráadásul mindezt nem a bevett "fehérboros" úton, hanem a vörösborra fókuszálva tette, ami határozott szakítás a Balaton déli partjáról mint fehérboros termőtájról kialakult képpel. Logikus tehát, ha a Kislaki Bormanufaktúra kínálatából ezúttal mi is Légli Géza vörösboraira fókuszálunk. Nemsokára eljöhet az idő, amikor Balatonboglár környékét is a nagy Dél-Pannon vörösboros vidékek közé sorolhatjuk majd. (Légli Géza borai a Kézműves Borok házában kaphatók.)

1. Vitéz Chardonnay - szőlőskislaki chardonnay, Vitéz-dűlő, 2009

Ízig-vérig kézműves bor, illata maga az elegancia, amiben könnyed citromosság keveredik enyhe vajassággal. Az íz tökéletes folytatása az illatnak. Végletekig lecsiszolt savak. Tartalmas és könnyen érthető. (2500 forint)

2. Jánoshegy Merlot - szőlőskislaki merlot, Jánoshegy, 2008

Karaktere tökéletesen idézi a löszös, vályogos talajok világát: zamatos, ugyanakkor puha, de kissé darabos szerkezetű. Bársonyos tanninosság jellemzi, savai még elevenek, illata, íze inkább fűszeres, mint gyümölcsös. Ne feltétlenül most nyissuk ki, az idő múlásával egyre szebben fog ránk mosolyogni a palackból. (2700 forint)

3. Jánoshegy Merlot - szőlőskislaki merlot, Jánoshegy, 2009

Érett, mély, gyengén lekváros illat, enyhe füstösséggel. A nagy testű, vastag, érett csersavtartalmú, déli típusú vörösborok méltó versenytársa. Még nagyon fiatal, savai is vibrálóak, de már így is megmutatja: a Balaton déli partja a jövőben komoly kihívója lehet Szekszárdnak és Villánynak. (2700 forint)

4. Válogatás Cabernet franc - Balatonboglár, 2009

Enyhén füstös, vaníliás illat sok-sok vörös bogyós gyümölccsel. Nagy testű, hömpölygő bor, aminek az öblösségét a komoly alkoholtartalom is növeli. Nehéz, de nem nehezen iható. Sültek, vadak mellett méltó "vetélytárs". (3990 forint)

5. Válogatás Pinot noir, 2009

Csalhatatlanul pinot noir, de nem szabad a nagy burgundikhoz mérnünk. Más. Illatában, ízében a megszokott animális, bőrös jegyek uralkodnak, amibe be-bevillan egy kis fekete ribizli. Felszíne selymes, textúrája olajos, savai játékosak, szerkezete viszonylag laza. Nem nagy, de nagyon szép bor: a pinot rajongói s kezdő borszeretők egyaránt gyönyörűségüket lelhetik benne. (2950 forint)

Hagyomány és mértékletesség

Az öreg pedig mosolyogva néz végig fiain, akik egymás szavába vágva mesélik a családi történetek újabb és újabb verzióját, ki hogyan élte meg az eseményeket. Mosolyog és így szól: "Az a fiú, amelyik nem viszi többre az apjánál, azért meg sem kellett volna oldani a gatyaszárat." Hiába, a bor megmutatja a humor férfiasabb formáját is, de ezt az asztalnál ülők közül senki se bánja. Még akkor sem, ha időközben befut Géza családja. A fiúk nagyszülei apai ágon parasztok voltak, anyai ágon pedig egy ács és egy tanító adta tovább a géneket. S hogy sikeresek lettek-e a gyerekek, az unokák, többre vitték-e, mint az ősök? Mindenki tudja, hogy egy család csak akkor lehet sikeres, ha van mit továbbadni, ha van mit tanulni. Attila a kézműves-manufaktúrában mutatta meg, mire képes a teremtő erő; Ottó ma az ország legjobb borásza, bár szerénységgel mondja, hogy bortermelő inkább - ahogyan Géza is nevezi magát, és állítja: minden kiváló bor sikernek számít, főleg, ha meg is isszák az emberek.

Mi pedig isszuk a borokat akkor is, amikor szétszéled a társaság. Az idősebb Légli Ottó, aki februárban tölti be a nyolcvanadik életévét, visszavonul pihenni a boglári házába. Gézához vendégek érkeznek, kóstolóra a kislaki házhoz. Mi a majorban, a cserépkályha tüze mellett várjuk, amíg a hóval együtt ránk zuhan az este. Az ételek fotózása közben Attilával váltjuk meg a világot. Attilával, aki a testvérek közül talán a legművészibb lélek. Nem csoda hát, hogy az anyagról kezd mesélni, amelyik életre kel a keze alatt. Formálódik, alakul, aztán végső formába dermed. Ő az egyetlen Légli talán, aki a romantikát látta a szőlőben, s ő az, aki kimondja bátran, kicsit talán keserűen, hogy bizony a bátyja és az öccse foglalkozik a rendszerváltás győztes árujával, a borral. A kerámia nem tartozik a győztesek közé. Később persze büszkén vezet körbe manufaktúráján, ahol az eladásra váró mázas edények sorakoznak. Mert bár Attila a népművészetet, a kerámiát nem sorolja a sikerágazatok közé, elnézve a keze alatt készül műveit, meg kell vallani: sómázas kerámiában szinte verhetetlen.

Az esti fagyos szellő átbillent aztán minket is Gézához. A házigazda a vendégekkel társalog a másik szobában, időnként átjön, hogy meséljen a borról. Furcsának tűnhet talán, hogy a falon egy régi térkép feszül, s a táj, amit ábrázol, bizony messze esik a Balatontól. Tokaj vidékének lankáit ábrázolja a metszet. "Tiszteletből - jegyzi meg halkan Géza. - Mert illik tudni és tisztelegni a tudás és a hagyomány előtt." Aztán tölt a pohárba egy kis rizlinget, Attila a mélyzöld cserépkályha zugába huppan, és megint és újra beszélünk a borról. Maga elé tartja tenyerét, elmereng, előkerülnek ismét a bencés évek, és idéz Szent Benedek regulájából, éppen abból, amit Az ital mértéke címmel írt, mert azt is jól bevésték Győrben a fiúk lelkébe. "Bár azt olvastuk, hogy a bor egyáltalán nem való szerzeteseknek, de mivel korunkban lehetetlen a szerzeteseket erről meggyőzni, legalább abban egyezzünk meg, hogy ne igyunk a telítettségig, hanem mértékletesebben; hiszen a bor elszakítja Istentől még a bölcseket is." Felpillant aztán a pohárról, kinéz az ablakon. Odakint elállt a hó, az ég kitisztult. Csillagok fénye csillan a hóval borított balatoni tájon.