Elérhetőségek

Bérbaltaváriak Szülőfalujukért Egyesület

9700 Szombathely,
Rumi út 264.

Telefon: +36/30/979-5609
info@berbaltavariak.hu






Nevezetességek

28. Bérbaltavári kulturális élet - életképek - népviselet - népszokások - ételek

A faluban mindig komoly, sokrétű kulturális élet folyt  ami egyértelműen az egyházi és iskolai élet  vezetőinek (a tantestületnek), képviselőinek volt köszönhető.

Mindig volt  a faluban

dalárda, énekkar, színjátszó csoport (felnőtt-gyermek), tánccsoport-ok, zenekarok (szalon-iskolai ),  bábjátszó csoport,  szakkörök (felnőtt, gyermek), tanfolyamok (főző, gazda, szőlész...). Minden területi, járási, megyei versenyen indultak a csoportok, szinte mindig díjakkal tértek haza. Elismerést is kapott Gyulay Igazgató Úr  1953.május 23.-án a Járási Tanácstól a szervezetek kulturális munkájáért.

A népi hagyományokat is őrízte a falu apraja és nagyja:

betlehemezés,  pásztorjáték, jézuska várás, passió, farsangolás, jelmezbál, locsolás, tojásba pénzdobálás, pünkösdölés, majális, májusfa állítás, madarak-fák napja, lakodalmi vigasság,  lucázás.., korbácsolás.., tollfosztás, paszita..., tor, kukoricafosztás /itt gyakoroltak a dalosok/, disznótorok, szüreti mulatságok búcsúi bálok...

Gyulay Lajos Igazgató Úr összegyűjtötte a falu népszokásait, illetve népdalait, mellyel díjat nyert 1963-ban.

Szinte minden héten volt valami rendezvény:

nőnap - férfinap - gyermeknap - anyák napja, idősek napja - madarak-fák napja - színdarabok bemutatása - zenei estek - operett alőadások - népszínház előadásai -  farsang - locsoló bálok - arató bál - szüreti mulatságok - betakarítási bálok- búcsúi mulatságok (2) - minden szervezetnek volt külön rendezvénye, bálja - vőlegény, mennyasszony bulija... - óvodai-iskolai ballagások - minden nemzeti ünnepre készült műsor...

Színes klubélet volt.

A sport területén  komoly munka folyt, a tekében előkelő helyeket szereztek meg a versenyeken a felnőttek, volt felnőtt és ifi foci - lövész csapat. A falu "öttusa" csapata a falusi szpartakiád versenyeken mindig korosztályos csapatokkal indult. Évente  megszervezték az iskolai tornaversenyeket is, a hagyományos kötélhúzással együtt .............

Hetente volt filmvetítés a "kulturban"...

(Forrás: BSZE gyűjtés)

 

ÁBRAHÁM GÉZÁNÉ Vasi-Zalai népszokások és parasztételek c. könyvének részletei:

 

Bevezető

Én is a parasztság életét éltem. Vas (akkor még vár-) megyében születtem nyolcgyermekes parasztcsalád hete­dik, egyetlen leánygyermekeként. Anyám betegsége miatt már 12 éves koromban napról napra főztem, hetenként kenyeret sütöttem a családnak. A nagy munkák idején a mezőn is dolgoztam. Aratásban markot szedtem, sokszor látástól vakulásig, mint akkor a parasztember általában.

A főzést anyámtól tanultam, akit a körülmények, a nagy család, a sok munka megtanított takarékosan és jól bánni a főzőkanállal. Négy polgári iskolát, majd a háború előtt a téli mezőgazdasági szakiskolában egy háziasszonyképző tan­folyamot végeztem.

Zalába kerültem férjhez, szintén parasztcsaládhoz. Anyósomtól és a faluban élő asszonyoktól megtanultam a vasi után a göcseji szokásokat és ételek receptjeit is. Szakács szakmunkásvizsgát tettem, és másfél évtizedig napköziotthonos óvodában voltam főszakács. Itt a paraszti mértékegységek után alkalmaztam a kilót, a dekát, és szá­moltam a kalóriát. Közben a három gyermekemmel is megszerettettem a sütést-főzést és a házi munkát.

Az otthoni és a munkahelyi főzés mellett főztem paszitát, lakodalmat; főztem ünnepekre, böjtre; készítet­tem régi ételeket, újakat; fiatalabbaknak és idősebbeknek. Sok család ünnepi asztalán gőzölgött az én főztöm.

Éltem szűkös körülmények közt és jobb módban is, de mindig főzőkanállal a kezemben. Sok főzési, sütési tapasz­talatot szereztem, sok receptet készítettem, ismertem meg, amelyekből e könyvvel átadok önöknek is egy gyűj­teményt.

Életmód és ételek

Vas és Zala megye parasztételeinek gyűjtése során Göcsej, Hetes, Hegyhát és a hozzá kapcsolódó területek konyharnü­vészetére, étkezési szokásaira támaszkodtam.

Ezen a területen, de főleg Göcsejben és Hetésben az elzárt, gazdaságilag elmaradt, villany nélküli falvakban a parasztság teljes önellátásra berendezkedve élt. Az önellátás kiterjedt a parasztság életének minden területére. A falusi szatócsüzle­tekbe csak élesztőért, sóért, cukorért, petróleumért és kocsi­kenőcsért mentek.

Az elzártság megőrizte a több emberöltőn át kialakult élet­mód szokásait, szertartásait, gondolatvilágát és az ételkészítés hagyományait.

Jobb módúak és szegényebbek éltek egymás mellett, egy­másrautaltságban, gazdasági helyzetüktől függően más-más kö­rülmények között.

Az anyagi helyzeten túl a családok életvitelét a háziasszony ügyessége, rátermettsége, főzési képessége is meghatározta Egy jól főző szegény asszony családja több jóízű ételt fogyasz­tott, mint egy nála sokkal jobb anyagi körülmények közt élő család; ha ott a háziasszony nem volt jártas a főzés tudomá­nyában.

A napi ételek milyensége, minősége attól is függött, hogy a család mit dolgozott. Mást fogyasztott az erdőn fát vágó férfi, mást a szőlőhegyen borát fejtegető gazda, mást az arató, megint mást az, aki seprűt kötögetett otthon.

A mindennapi étkezésre hatással voltak az évszakok, a növények érési ideje, az állatvágások ideje, a termékek eladásának lehetőségei. A falvak többségében nem volt hentes, hentesüzlet, ezért hol az egyik, hol a másik gazda vágott le egy-egy sertést vagy borjút, de előfordult, hogy marhát is. A húst részben eladta, részben sógornak, komának, szomszédnak, barátnák elküldte mint kóstolót, amit vissza is kapott. Az a szólás járta, kölcsönkenyér visszajár. Apró állatokat (tyúkot, kacsát, libát, pulykát, házinyulat) a parasztcsaládok mindig tartottak.

Változást jelentettek a napi étkezésben a vallási időszakok (böjt) és az ünnepek. A falusi búcsú, amelyre a rokonság messze vidékről Es eljött. A családi ünnepek, a családi esemé­nyek, leginkább a pasziták és a lakodalmak.

Az ünnepeknek meghatározott, évről évre ismétlődő szertar­tása, évről évre visszatérő étrendje volt.

A családi események ételeit általában nem a családtagok, nem a háziasszony készítette, hanem hívott szakácsné. Az ügyes szakácsnéknak nagy hírük volt. Messze földön ismerték őket, és rangot jelentett, ha ők főztek egyes családi ünnepeken — elsősorban lakodalomban.

A parasztkonyha régi rendje a fejlődéssel megbomlott. Már a 30-as évek vége is hozott némi változást. A második világhá­ború után az önellátó életforma megszűnésével, a parasztság életkörülményeinek megváltozásával az ételkészítés szokásai is mások lettek. Sok régi szép szokás lassan feledésbe megy, sok régi étel receptjét már csak az öreg szakácsnék ismerik.

Könyvemben a régi ételeken, szokásokon kívül a paraszti étkezésben végbement változásokat is bemutatom.

Népszokások és ételek

A falusi családok az általánostól eltérő ételeket fogyasztottak bizonyos családi események, egyes nagyobb munkák vagy egyházi ünnepek alkalmával. Ha ünnepeltek, ha örömük, bánatuk volt, azt mindig megosztották egymással a család tagjai, a rokonok, a jó barátok, a komák, a szomszédok. Jellemző volt, hogy a nagyobb munkákat kalákában végezték, egymást segítették és együtt ünnepeltek.

A legünnepeltebb családi események voltak:

A gyermek születése.
A férjhez menés vagy a nősülés, a lakodalom.
A családtag halála, a halotti tor.

A faluközösség nagy ünnepe volt a búcsú. Az általános munkás napoktól eltérő nap volt az aratás, a gabona hordása, a kukoricafosztás, a tollfosztás, a tökmag köpesztése (Hetés­ben), a disznóölés. Egyik-másik egyházi ünnepnek is voltak jellegzetes ételei, így a húshagyó keddnek, a mindenszentek­nek, a karácsonynak, az év végén szilveszternek és újévnek.

PASZITA

Nagy ünnep volt a régi falusi parasztcsaládban a gyermek születése, a gyermekáldás.

A falusi parasztcsalád már jóval a szülés előtt meghívta jö­vendő gyernekének keresztszüleit. Ezt a meghívást kitüntetés­nek vette a meghívott. A katolikus szülők gyermekeit a szülés után két-három nappal megkeresztelték. A nagy sietség azért volt, nehogy a gyermek esetleg „pogányként" haljon meg, mivel akkoriban nagy volt a gyermekhalandóság. A gyermek megszületését azonnal tudatták a meghívott keresztszülőkkel. Hetésben általában egy gyermeknek két pár keresztszülőt hívtak, akik azonnal az újszülötthöz mentek, és a szülökkel megbeszélték a keresztelés idejét és körülményeit. Ez nagyon fontos volt, mert volt község, ahonnét 10-15 km-re kel­lett a gyermeket vinni keresztelni. Elképzelhető, hogy ez az út­talan utakon, esetleg télvíz idején, lovas fogattal nem volt egy­szerű dolog. A keresztszülők vitték a kisgyermeket keresztelni, de általában elkísérte őket a bábanéni is. A keresztelés után a szülők és a keresztszülők egymást nem néven, hanem komá­nak, komámuramnak szólították életük végéig. Nagyon sok eset­ben a szülők visszahívták egymást keresztszülőnek, ezt úgy mondták, hogy kötöttkomák lettek. A komaság sokszor nagyobb kapocs lett a két család közt, mint a rokoni kapcsolat.

Amint az anya felgyógyult, megtartották a paszitát, a ke­resztelői lakomát.

Egy hetési paszita (Zalaszombatfa) étrendje a következő volt:

tikleves (tyúkhúsleves),
főtt tikhús paradicsommártással,
rétes (mákos, diós, túrós, káposztás, tökös-mákos),
sült hús (sertés, baromfi vagy borjú, de lehetett együtt is, régen nem készült rántott hús és fasírt sem, csak az újabb időkben),
köret (régen burgonya vagy hajdinakása, újabban rizs), aprósütemény (régen szalalkális, mezes • volt, ma már a legigényesebb cukrászipari sütemények),
fumu.

Az ételek kísérője természetesen a bor volt.

A fumu feldíszített, baba alakú kalács. A keresztszülők ajándékba vitték a paszitára: néha elérte a méteres nagyságot is. Az olyan anyának, akinek leánya született, feltűnő fiúfumut vittek, egy fiú minden ismertetőjelével. Azt mondták: „Koma­asszony, a lányodnak hoztunk egy fiút." Legtöbbször viccesen meg is keresztelték, nevet adtak neki.

A paszlta általában délután kezdődött és másnapig tartott.

Más volt a szokás Nagytilaj környékén (Vas megye). Ott csak egy komapárt választottak. Nem volt olyan nagy paszita, de talárt még szebb szokás alakult ki; a komakosár hordása. A keresztszülők meghívása itt is úgy történt, mint más vidékeken. Amint a komajelölt család értesült a gyermek születéséről, elké­szítették első komakosarukat, amit a komapár vitt az anyának és családjának a szülést követő hét napon át. A komakosár ki­zárólag erre a célra, különlegesen szépen font, díszes kőtésű, fejen hordható kerekkosár volt. Az ételeket is olyan díszes cse­rép-, vagy jobb módúaknál porcelánedényben (komatál, koma­pohár) vitték, amit máskor nem használtak. A komakosarat a komaaszony vitte a fején. A fejére díszes tekercset tett, és erre rakta a kosarat, szép háziszőttessel letakarva.

A komakosár tartalma első nap a következő volt: tikleves (tyúkhúsleves), főtt tikhús zsemlemártással, rizsfelfújt.

A levesek a következő napokban csirkeaprólék-leves, marhahúsleves, galambleves stb., pénteken azonban tejleves, tejfölös tésztaleves vagy burgonyaleves. Második fogásnak különböző módon elkészített húsokat vittek. Tésztafélének réteseket, fánkot, palacsintákat, aprósüteményeket sütöttek.

Az anyát a rokonság is‘meglátogatta, és ők is valamilyen étellel kedveskedtek a családnak.

Amióta a szülés már nem otthon történik, lassan eltűnnek ezek a szép szokások. Ma már csak jelképes komakosarat visznek, egy tortát szép kis kosárban, és a család látja vendégül a komát, komaasszonyt, a közeli rokonságot. Ezeknek az ünnepségeknek azonban nincsenek már hagyományos étrend­jei. A régiből talán csak a rétesek maradtak a mai vacsorához.

LAKODALOM

Kiemelkedő családi esemény, családi ünnep volt a lakodalom. A szokásokban és étkezésben vidékenként voltak kisebb eltérések, de a lakodalmat megelőző és a lakodalmi szokásokban nagy különbség nem volt. A lakodalomra a vendégeket két vőfély hívta meg húsz-huszonőt nappal a lakodalom előtt. A lakodalmat tartó gazda név szerint kiírta a meghívandó vendégeket. A völé­lyek faluról falura járva, gyakran nótaszóval és pántlikás kalap­pal hívták egybe a vendégkoszorút. A vőfélyek a meghívandó gazdához bekopogtak, és Vas megyében az alábbi verssel kö­szöntötték a gazdát és hívták vendégségbe:

Az Isten áldása szálljon mindnyájukra, Egész életükre, szorgos munkájukra. Hívjuk a ház népét egy ártatlan nászba, Az ősatyáink is mikor házasodtak, Minden jó atyafit oda meghívattak. őseinktől bírjuk e kötelességet. Szereti a magyar nép a szép vendégséget, Mert nincs a magyarnak egy ízes falatja, Ha magánál kedves népét nem láthatja. Nem kell a magyarnak legjobb fajta bora, Ha nem ülnek vele jó barátok sorba. Azért jöttünk most hát e jeles órában, Meghívni magukat e szép mulatságba, Egypár tányér étel elfogyasztására, Egypár pohár bornak a megivására, Néhány firge táncnak az eljárására, Szívesen látjuk és elvárjuk Kenteket, Itthon ne maradjon még az sem, aki beteg. Azért jó bátyámék magukat felkérem, Adják szavukat e percben énnékem.

A gazda a vőfélyeket leültette, étellel és itallal kínálta. Évszaktól függően füstölt húsfélékkel vagy tojásrántottával és természe­tesen borral.

Amelyik lakodalomban valami ok miatt nem voltak vőfélyek, ott egy idösebb rokon volt a vendéghívó.

A meghívott vendégek a lakodalmat tartó gazdát segítették. Ot-hat nappal a lakodalom előtt elküldték ajándékukat, amely legtöbb esetben 1 tyúkból, 20-25 tojásból, túróból, tejfölből állt, és ki-ki tehetsége szerint más élelmet is küldött. (Manapság cukrot, pörkölt kávét, vajat is küldenek.) Náprádfán, Lenti kör­nyékén a mai napig föntmaradt szokás, hogy nemcsak a meghí­vottak visznek a lakodalmas házhoz élelmiszert, hanem szinte az egész falu. Természetesen erre is állt, hogy kölcsönkenyér visszajár.

A lakodalmi készülődést öt-hat nappal a lakodalom előtt megkezdték. Először a mézessüteményeket sütötték meg, utá­na a szalalkális és a vajassüteményeket. Télen a lakodalmat megelőzően négy nappal előbb levágták a disznót, két nappal előbb pedig a baromfiakat. A vendégek számától függően húsz­tól ötvenig. A lakodalmi készületet a meghívott szakácsné irá­nyította, akinek a forgódók segédkeztek. A lakodalom előes­téjén elkészítették a réteseket is, a lakodalom napjára csak a sütés és a főzés maradt.

A lakodalmas házhoz korábban megérkező vendégeknek már ebédet is adtak. Ez az ebéd kevesebb fogásból állt: baromfi­aprólékból készült becsinált leves, sült tyúk, sertéssült és hurka savanyúsággal, sütemények és természetesen bor.

Az esküvő általában a késő délutání órákban volt. A szertar­tás után, amint a násznép megérkezett, nem ültek asztalhoz, mindenki táncolt, a vőfélyek borral kínálták a vendégsereget. Közben minden meghívott megérkezett. A násznagy körülnézett a konyhában, és ha a vacsora elkészült, felszólította a vendég­sereget, hogy foglaljanak helyet a szépen megterített asztalnál. A vacsorának kialakult ülésrendje volt. A fő helyen az ifjú pár foglalt helyet, mellettük szüleik és a násznagyok ültek, őmellet­tük a koszorúslányok. A vőfélyek helye üresen maradt, mert ők hordták be az asztalokra az egymás után kővetkező ételeket. A katolikus családoknál a vacsora előtt a vőlegény násznagya felállt, és felszólította a vendégeket, hogy álljanak fel, és hango­san mondják el az asztali áldást. Amint a vendégek leültek, az első vőfély (utána a többi vőfély) jött a gőzölgő, finom tyúkhús­levessel és vidáman köszöntötte a vendégsereget, amely Vas megyében Igy hangzott:

Halljunk szót, Uraim!
Itt van már az első tál étel, behoztam,
És hogy el ne ejtsem, sokat imádkoztam.
A szakácsnéval jól megfűszerszámoztattam,
Borssal meg gyömbérrel meg is szórattam.
Örvendek, ha a tálat visszük ki üresen,
Úgy a vendég gyomra nem marad üresen.
Lássanak csak hozzá, Uraim, csak frissen,
Jó étvágyat kívánok hozzá szívesen!

Ezzel kezdetét vette a vacsora, amelynek ételsora a következő volt: tikhúsleves finommetélttel (tyúkhúsleves), főtt tikhús (Vasban zsemle-, Zalában paradicsommártással), rétes (túrós, káposztás, mákos, almás, diós), kása (rizses aprólék csirkéből, kacsából vagy libából), paprikás csirke (újabban galuskával), pecsenyék (sertés-, vagy liba-, vagy pulyka-, vagy borjúhúsból, de együtt is voltak), sütemények (mézes-, szalalkális, hájas-, vajas-) és kalács.

Ma már nagyon sokfajta süteményt készítenek. A meghívott családok általában egy-egy tortát is visznek, amit természe­tesen felszolgálnak. Régen mindig csak bor volt az asztalon, ma már sörök és hűsítő italok közt lehet válogatni.

A húsféleségeket és a süteményeket vacsora után is az asztalon hagyták. A húsokat többször telfrissitették.

Éjfélkor volt a menyasszonytánc. Utána ismét terítettek, és ekkor tálalták a paradicsomos húsos káposztát, a pecsenyét és a hurkákat. a kalácsot, a kuglihuppot (kuglófot). (Ma már süte­ményeket és tortákat.)

Étkezés után reggelig tartott a mulatozás. Virradatkor Nagy­tilaj (Vas megye) környékén a ,,bolházás' (zálogos játék), Hegy­hát vidékén pedig a „tűzugrás" volt divatban. Tüzet raktak a lako­dalmas ház udvarán gallyakból, és azt kellett először az ifjú pár­nak, utána a vöfélyeknek, koszorúslányoknak és a vendégek­nek átugraniuk. Közben szólt a zene, az ugrókat és a nézőket pálinkával kínálták. A tüzugrás után a reggeli következett, amely kocsonyából, kövesztett (abált) szalonnából és házi kenyérből állt Reggeli után a kevésbé mulatósak lassan hazafelé indultak. A jobb kedvűek maradtak, és nekik ebédet is készítettek, ami húsleves és pörkölt volt, tőrt burgonyával.

Hetésben és Csesztreg környékén a lakodalom két-három napig tartott. Az első nap éjfélig megegyezett a vasi szokások­kal. A vacsora csak annyiban tért el régen, hogy a főtt húshoz paradicsommártást adtak, és nem volt paprikás csirke. (Ma már természetesen van.) Az éjféli menyasszonytánc után nem volt étkezés, hanem minden vendég elment aludni. A gazda a távo­labbi helyekről jötteknek szállást is biztosított a faluban. Reggel a vőfélyek hívták vissza a vendégeket. A visszaérkezőket el­sőben pálinkával és hőkön sült pereccel, majd asztalhoz ülve kocsonyával és sült húsokkal kínálták. A tánc és vigadalom a pihenés után folytatódott. Ebédre a következő ételeket adták: baromfiaprólékleves, sült húsok, hurka, palacsinta vagy rétes (különböző töltelékkel), aprósütemények (ma már torták is).

A sütemények és a húsféleségek az asztalon maradtak. Többször kicserélték a tálakat, felfrissítették a húsokat. Termé­szetesen a bor elmaradhatatlan volt. A vacsora általában azonos volt az előző napival vagy csak kissé tért el attól.

TOR

A rokoni összejövetelek közül a legszomorúbb a haláleset, a te­metés volt. Régen (de még a közelmúltban is) a halottat a háznál ravatalozták föl, ezért segítséget kellett hívni a halott felravata­lozásához, a sírgödör megásásához, valamint a halott temetöbe viteléhez. Valószínűleg úgy alakult ki a tor, hogy a temetés után meghívták a segítőket, rokonokat, szomszédokat evésre, ivás­ra. A tor is olyan volt, mint más családi esemény, ki-ki tehetsége szerint készítette, és hívott vendégeket. A tornál a családtagok nem segítettek, azt a legközelebbi rokonok bonyolították le. Ha olyan szegény volt a család, hogy nem volt miből tort tartani, ak­kor általában névtelenül küldték az ismerősök és tehetősebbek az ételhez valókat. Azért névtelenül, mert ezt nem várták vissza.

A halotti tor étrendje általában a következő volt: tikhúsleves (a főtt húst a levessel együtt adták fel, vagy a főtt húshoz para­dicsommártást adtak), sült hús (legtöbbször baromfiból) és rétes. Az étkezés befejezése után a toron részt vevők még pár pohár bor mellett elbeszélgettek, majd csendben elköszöntek, és hazamentek.

BÚCSÚ

A falusi búcsúk alkalmat adtak arra, hogy a faluból távolabbi vidékre származott rokonok meglátogassák régebbi, talán le­génykori barátaikat, és a faluban maradt rokonaikat. Nem minden faluban volt búcsú, általában templommal rendelkező faluban tartották. A búcsú a falu ünnepe volt, amelyet vendégvárással, ünnepi ételekkel, zenével, tánccal ültek meg. A nagy búcsúk abban az időszakban voltak, amikor a mezei munkák már megengedték a parasztságnak, hogy ünnepeljen, vendégesked­jen, szórakozzon.

Nagytílajban Márton napján (november 11-én) vagy az azt követő első vasárnapon volt a búcsú, ami három napig tartott. Azért lehetett három napig mutalozni, mert erre az időre elfogyott a mezei munka, meghíztak a ludak, több háznál már a sertések is, kiforrtak a mustok, volt új bor. Minden feltétele megvolt a ven­dégeskedésnek; a szabadabb idő, a megtelt éléskamra, az új bor.

A háziasszonyok már napokkal előbb készültek a búcsúra. Köpülték a vajat, levágták a hízott ludakat, a tyúkokat, két nap­pal előbb megsült a főtt perec. Friss kenyeret és kalácsot sü­töttek. A gazda elegendő bort hozott haza a szőlőhegyről. A bú­csú napján ünneplőbe öltözött férfiak és a konyhában szorgos­kodó asszonyok várták a vendégeket, akiket már jóval a búcsú előtt meghívtak, de a hívatlanul jött rokont is szívesen látták.

Nagytilajban a búcsú napján a kanász nem hajtotta ki az állatokat a legelőre. Ünneplőbe öltözve tülkölte végig a falut, mert ezen a napon minden gazdától járt a részére egy pint bor és egy kalács vagy perec. A tülkölésre a gazdák kivitték a kapuba a járandóságot, és átadták a pásztornak vagy családtagjának.

A búcsú első napját a család és a vendégek otthon, a gazda lakásában töltötték el. Ettek, ittak és megbeszélték egymás ügyes-bajos dolgát. A második napot a korcsmában töltötték, ahol zene és tánc volt, de enni hazamentek. A harmadik napi vendégeskedés már inkább a felnőtt férfiaké volt, ők tartották a szölőhegyen a még ott maradt rokonokkal, a falusi és hegyi szomszédokkal. Pincétől pincéíg mentek, megkóstolgatták egy­más borát, előkerült a tarisznyában hozott sült libacomb, vagy a hegyen készítettek jó zsíros, fűszeres gulyást.

A nagytilaji Márton-napi búcsú étrendje a kővetkező volt: reggelire általában hagymás sült libavért, libatepertőt és hámozott sült burgonyát ettek.

Ebédre lúd- vagy tyúkleves, főtt hús zsemlemártással, túrós és káposztás rétes, ludaskása, tejfölös paprikás csirke, liba-, pulyka- vagy disznópecsenye, párolt vörös káposztával. Majd a sütemények következtek: főtt perec, cukorperec, kráfli, mézes­kalács, mézes és szalalkális aprósütemények (később a süte­mények választéka bővült). Ebéd előtt, ebéd közben és ebéd után is bort ittak. A délutáni beszélgetés és iszogatás közben mindig az asztalon volt a perec és a kalács.

Vacsorára csak sült húsok voltak, valamint sütemény és kalács.

A második napi reggeli kocsonya volt. (Természetesen a napot pálinkával köszöntötték.)

Ebédre paradicsomos káposztát és rétest adtak. Asztalra kerültek az előző napról megmaradt sült húsok is. A vendégek lassan útnak indultak, akik ott maradtak, a háziakkal a korcsmá­ba mentek. Vacsorára az ebédről maradt ételeket adták.

Harmadik napon csak reggeli volt otthon, ami általában fokhagymás savanyú rántott leves volt az előző napi sok evés, ivás után. Reggeli után a férfiak részére elkészült a tarisznya, amelybe libacomb, szalonna vagy egyéb hús került. (Ebből főzték a gulyást is.)

BOR ÁGYA

A falusi emberek, ha idejük engedte, elmentek a hegyre, ott összejöttek a szomszédok, beszélgettek és borozgattak. Az iváshoz szerettek felkészülni, úgy is mondták „jó, ha meg van vetve a bor ágya". Ilyen, ivásra felkészítő étel, ma talán úgy mondják „borkorcsolya" volt a füstölt túró, a krumpliprósza, a dödöle, a sült káposzta, a sült répa (a káposzta és a répa füstölt oldalassal), a túrós és a húsos csusza, a keserű gomba fokhagymásan, a kukoricagánica, az öntött laska, az érett túró.

A hegyen készítették a különböző pörkölteket, gulyásokat, és vitték magukkal a tepertős, kaszakő, babos pogácsákat.

Ha másnaposnak érezték magukat, a következő ételeket készítették vagy készíttették: fokhagymás savanyú leves, paradicsomos káposzta, savanyú tüdőleves, korhelyleves, bor­leves, kocsonya ecetes tormával, savanyú lencseleves, újab­ban már előfordul a citromos feketekávé is.

Hétköznapok és nagy  munkák ételei

A munkás napok étkezése eltért az ünnepekétől. Sokkal egyszerűbb volt, és sokszor kellett takarékoskodni az ételekkel. A hétkőznapokon általában a következő ételeket ették, természetesen fölváltva.

Reggelire rántott leves (kőményes, fokhagymás, savanyú) pirított kenyérkockával, héjában sült krumpli, főtt krumpli, tej, paprikás krumpli, dinsztelt káposzta, káposztaleves, sült ká­poszta, sült répa, kukoricakása, kukoricagombóc, kukorica­gánica, kukoricapép, szalonna kenyérrel.

Ebédre általában kétféle ételt fogyasztottak. Az egyik minden esetben leves, a második kifőtt tészta, pogácsa, gánica, kelt tészta, prósza, palacsinta, főzelék vagy hús volt. Néhány gyakori déli ételpárosftás:

Bableves, káposztás túrós, darás (grízes) kifőtt tészta (mácsik).
Burgonyaleves, kelt rétes.
Babos káposzta, krumplispogácsa.
Gulyásleves, öntött laska.
Tejfölös répaleves, búzagánica.
Tejfölös aszaltszilva-leves, búza-, kukorica- vagy krumpliprósza vagy főzelék.
Paradicsomos kerékrépaleves, valamilyen pogácsa vagy kelt tészta.

Vacsorára hasonló ételeket készítettek, mint reggelire, de a leves gyakoribb volt. Sok esetben ették vacsorára a délről maradt ételeket. Sokszor szerepelt a tejes zuzorkaleves, káposztaleves, kerékrépaleves, de gyakori volt a sült krumpli, akár magában, akár tejfölös túrával, zsírral vagy vágott zsírral. Téli időben a vacsora után nagyon gyakran ettek főtt aszalt gyümölcsöt, nyáron pedig aludttejet.

A vasi parasztételekben többször szerepelt a tej, illetve te­jes ételek, Zalában a gomba és a gombás ételek. Több vadhúst is fogyasztottak. A vadat talán nem is mindig „ólommal", hanem „vassal" fogták, de erre részben a ráutaltság, részben a vadhús szeretete ösztökélte őket.
A parasztság bár télen vágta a disznót, a húst mégis nyárra tartalékolta. Télen szinte csak vasárnap volt húsétel az asztalon, kellett a hús a nyári nagy munkák idejére, ezért azt tartósították, részben füstöléssel, részben lesütéssel.
A parasztgazdaságokban a legfontosabb és legnehezebb munka az aratás volt, ezért a gazda akár maga aratott, akár más is segített neki, igyekezett a legjobb ételeket adni, mert amíg az aratás tartott, napi 15-17 órát dolgoztak. A szokásos napi étkezés a következő volt:

Reggel munkába indulás előtt, 5-6 órakor pálinkát ittak, és „kézből" ettek valami harapnivalót (szalonnát kenyérrel vagy zsíros kenyeret).
A reggelit a már learatott gabonakévére ülve 8-9 óra között ették. Az ételt valamelyik családtag vitte az aratók után, ami általában hagymás, szalonnás, sonkás tojásból állt, fejes salátával vagy kovászos uborkával, házi kenyérrel és egész napra való borral.

Az ebéd 12-13 óra között volt a mezőn, egy nagyobb fa árnyékában vagy a kepe árnyékos tövében. Az ebéd mindig tartalmas volt és naponta más, de mindennap ettek húst valamilyen formában. Az ebéd általában a következőkből állt: leves (pl. húsleves baromfiból, sertésből, marhából vagy más leves, babgulyás, csülkös bab, paradicsomos káposzta, gulyás, burgonyalevesek stb.), pörkölt tört burgonyával vagy galuskával, baromfiból vagy sertéshúsból. Hozzá savanyú uborka vagy saláta, tészta (pl. fánk, kelt tészta, pogácsa, palacsinta). Ha a hús nem külön fogásban, hanem levesben volt (pl. gulyás vagy csülkös bab), akkor a második fogás tészta (túrós, káposztás).

Az uzsonnát 5-6 óra körül fogyasztották. Lesütött szalonnát, tejfölös túrót, tepertőt vagy füstölt sonkát ettek, amelyhez zöldhagyma, hőkön sült perec, kalács volt.

9-10 óra körül vacsoráztak. Ilyenkor csak könnyebb ételeket ettek, de már otthon. Paprikás túrót, tejes levest, paprikás krumplit, aludttejet vagy délről maradt ételt.

Az aratás után következett a gabonahordás. Egyes vidékeken kepehordásnak nevezték a termés hazaszállítását. Kalákában végezték azért, h ogy annyi lovas, őkrös kocsi jöjjön össze, hogy egy, esetleg két nap alatt meglegyen a hordás. Ha az egyik gazdánál végeztek, mentek a következőhöz mindaddig, amíg a mezőn gabona volt.

A kocsik reggel 4-5 órakor indultak a mezőre. Indulás előtt pálinkát ittak. Csak a kocsin, menet közben ettek legtöbbször hőkön sült perecet, amelyet tiszta vászonruhában lőcsre akasztva vittek magukkal. (Azért akasztották a lőcsre, mert a gabonahordó szekérnek nem volt zárt oldala, és máshonnét elveszett volna!)

8-9 óra körül reggeliztek. Ha a gazda erre az alkalomra vágott egy kisebb disznót, akkor annak belsőségéből készült, ha nem, akkor lesütött húsokat adtak tojással, salátával vagy kovászos uborkával. Természetesen bor mindig volt, nemcsak az étkezéshez, hanem minden fordulónál megkínálták a mezőről beérkezett kocsist és rakodót.

Dél—egy óra körül, a beérkezésektől függően ebédeltek. Az ebéd leves (gulyásleves, húsos káposzta vagy csirkebecsinált) és fánk vagy bukta vagy kalács volt, és nagyon rövid ideig tartott.

Uzsonnát nem ettek a gabonahordók, csak esetleg a kocsin, menet közben kalácsot vagy perecet.

A vacsora nem volt időhöz kötve. Akkor vacsorázott az egész társaság, kocsisok, kéverakók, kazalrakók is együtt, amikor este befejeződött a hordás. A kiadósabb vacsorán tyúkhúsból vagy nagyobb baromfiból készült húslevest, a főtt húshoz ecetes vagy tejfölös tormát adtak. Utána különböző sült húsokat, baromfiból vagy sertéshúsból készült pecsenyéket ettek, hozzá friss káposztasalátát vagy fejes salátát tálaltak. A vacsorát túrás és káposztás rétes zárta.

A szüret az őszi munkák ünnepe volt. Reggel korán kezdődött és estig tartott. A szőlőt lányok és asszonyok szedték vödrökbe, majd egy fiatalabb férfi hordta a pincébe. (Gőcsejben a pincét hajléknak nevezték.) A szüret sok vidámsággal, jókedvvel és sok-sok nótával telt el. Csak délben ettek. A hegyi gulyást legtöbbször szabad tűzön, bográcsban a gazda főzte. (Nem a gazdaassszony!) A szüretelők délidőben ebédeltek a pincében vagy a szabadban, az időtől függően. Legtöbbször egy hordóra tett nagy cseréptálba öntötték a mindig csípősre főzött gulyást és a tálat körülállva, fakanállal ették a gulyást. Másodiknak szilvalekváros kalácsot és perecet fogyasztottak. Este a szüretelők hazavittek egy-egy vödör szőlőt és hazainduláskor kézből ettek még kalácsot.

A falusi késő őszi esték vidám összejövetele volt, főleg a fiataloknak, a kukoricafosztás. A fosztásra csak az őszi vetés befejezése után került sor. A gazda a kukoricát letörte a szárról és sasásan hordta haza. Legtöbbször beöntözte a pajtaszérűre. A kukorica fosztása szinte házról házra, estéről estére folyt, mert a szomszédok és a közelebbre lakók jöttek össze és fosztották le egymás után mínden gazda kukoricáját. A fosztá­son, mivel ott főleg fiatalok voltak, sok vidámsággal, mókázás­sal és nótázással telt el az idő. A kukoricafosztók a munka befejezésekor kalácsot, perecet és bort kaptak.

A téli esték  falusi összejövetelének számított a tollfosztás is. A tollat csak a lányok és az asszonyok fosztották. A legé­nyek inkább a lányok kedvéért mentek el a tollfosztóba, ahol citerazenével, nótázással szórakoztatták a tollfosztó lányokat, asszonyokat. A tollfosztás kora estétől éjfélig tartott. Éjfél után kínálták meg a tollfosztókat étellel. Vas megyében sült káposz­tát, sült répát, főtt aszalt gyümölcsöt, pogácsaféléket, kalácsot és bort adtak a tollfosztóknak.

Gőcsejben és Hetésben sok tökmagolajat sajtoltak. Ehhez a tökmagot meg kell köpeszteni. A tökmagkeipesztés ezen a vidéken a téli esték elfoglaltsága volt. A szomszédok, komák, jó barátok jöttek össze estéről estére, hol az egyik, hol a másik gazdánál, és kiköpesztették a sajtolásra váró tökmagot. Hasonlóan zajlottak le ezek az esték is, mint a tollfosztás. Itt is csak a munka befejezése után kínálták meg a köpesztöket, általában tepertős tört babbal, amihez tökmagolajas savanyú hagymát adtak. Az étkezés kísérője mindig a bor volt.

Falun a disznóölés a rokonok és a szomszédok találkozója, munka és ünnep egyszerre. Munka, mert a disznóölési előkészü­letek és a füstölés befejezése közt rengeteget kell dolgozni, de azért ez olyan munka, amelyhez szívesen jönnek a szomszé­dok, a rokonok segíteni. Ünnep is, mert egy hosszú munka­folyamat befejezése, a disznónevelés és -hizlalás eredménye.

A disznóölés már napokkal a leszúrás előtt kezdődik. A háziasszony kiforrázza a húsos- és zsírosedényeket. Beszerzik a fűszereket, meghívják a fogókat, a böllért, a segítőasszo­nyokat. Ez a segítőcsapat a rokonságból és a szomszédokból kerül ki. Az ölés reggelén már sötétben jönnek a fogók — a markos férfiak — és a böllér. Megbeszélik a fogást, ki fogja az első, ki a hátsó lábát, ki fogja meg a farkát, éÉ ki fogja fel a vért. A böllér megszúrja a disznót, s annak jön a vére. Ha kivérzett, megpörzsölik. Régen kiZárólag szalmával, ma inkább PB-gázzal pörzsölnek. Utána a böllér megtisztítja, szétdarabolja a disznót, a húsokat osztályozza aszerint, hogy mit készítenek belőle, tartósítják-e. Bent a házban elkezdődik a hurkák készítése, a húsok feldolgozása. A háziasszony pedig elkészíti az első ételt a leölt disznóból.

A disznóölés első étkezése közel dél felé van, ez a követ­kező: vesevelő, böllérmáj, disznótoros „lesi" pecsenye, mellé tört burgonyát, savanyúságot, Hetésben tökmagolajos káposz-tát vagy savanyú paprikát adnak. A gazda a jelenlevőket gyak-ran kínálja borral. Napközben nincs közös étkezés, ha valaki éhes, eszik egy darab sült húst kenyérrel, savanyúsággal. A fő­étkezés este van, amikor már befejeződött a hús feldolgozása.

A disznóvacsora, a disznótor étrendje általában: orjalevesfi nommetélttel, lúdgége- vagy csigatésztával, főtt hús ecetes tormával, disznótoros káposzta, sült húsok, hurkák, kolbász krumplival, ecetes hordós paprikával vagy más savanyúsággal, hájaskráfli is készül a legtöbb helyen.

Egyházi ünnepek ételei

Az egyházi ünnepekhez is kötődtek népi szokások és jellegzetes ételek. Az egyházi ünnepek étrendjét is meghatároz­ta a család anyagi helyzete, de voltak olyan ételek, amelyeket a családok nagy többsége egy bizonyos napon készített és fo­gyasztott. Ilyen volt a húshagyókedd. E napnak étele vidéken­ként és családonként eltért, de minden család sütött fánkot, amit még ma is -Sok családban készítenek.

A húsvét jellegzetes ételei a kővesztett sonka, a kemény tojás és a kuglóf voltak. Ezek általában a mai családok nagy részénél ma is készülnek.

November elseje, mindenszentek napja elengedhetetlen étele volt a mindenszenteki rétes. A mindenszenteki rétes ká­posztás, túrós és répás. Már csak kevés családnál készítik, lassan feledésbe megy.

A vallási ünnepek közül a karácsonyt ünnepelték legjobban, a család ünnepének tartották. A karácsony előtti napon szigorú böjt volt a katolikus családoknál. Teljesen húsmentes ételeket ettek. A reggeli csak tej, egy szelet kenyérrel. Az ebéd tejfölös bableves vagy tejfölös szilvaleves, perec vagy tejfölös lángos. A lángos kenyértésztából készült, mivel már aznap megsütötték a karácsonyi ünnepekre a kenyeret és a kalácsot, valamint a gubának valót. Az ebédhez még hozzátartozott a főtt aszalt gyümölcs is.

Vacsorára csak mákos gubát készítettek, forró vajas mézzel meglocsolva fogyasztották. A karácsonyi (általában a szobai) asztalt a család legszebb terítőjével letakarták. Fenyőgallyat és gyertyát tettek az asztal közepére, mellé az imakönyvet. Az asztal sarkára egy kis kenyeret (sós vakarcsot) helyeztek. Ha az éjféli misére elment a család, onnét hazaérve kocsonyát ettek.

Karácsony reggelén a gazda fölszelte a kis kenyeret, és a család minden tagja kapott belőle egy kis szeletet. Reggelire általában kocsonyát ettek.

A karácsonyi ebéd húslevessel kezdődött, ami tyúk-, puly­ka, vagy sertéshúsból készült. A főtt húshoz rozmaring- vagy édes paradicsommártást adtak. Utána baromfi- vagy sertéshús­ból sültet, tört burgonyát és savanyúságot tálaltak. Sütemény általában csak egyféle volt: hájaskráfli. Ha kalácsot is készített a család, azt aszalt szilvával, dióval vagy mákkal töltötték. Va­csorára a délről megmaradt ételt adták.

Ma már a karácsony előestéjét tartjuk az igazi ünnepnek, már nincs böjt még a hívő embereknél sem, így az egész napi étkezés is másként alakul. A karácsony esti vacsora az ünnepi étkezés, amelyre halételeket, töltött káposztát, egyszerű töltött pulykát, pulykapecsenyét, de gesztenyével töltött pulykát is készítenek, családonként eltérően. Sok süteményt is sütnek, mákos és diós kalács helyett ma már mákos és diós bejgli készül.

A szilvesztert és az újévet különösebben nem ünnepelték meg. Talán kicsit többet koccintottak, főleg a férfiak, a hegyen, talán jobban ettek, anyagi helyzetüktől függően. A módosabb családoknál szilveszter este volt egészben sült malac, húsos csuszával, vagy darabolt malacsült savanyú lencsével. Azt tartották, hogy aki újév napján sok lencsét eszik, annak sok pénze lesz. Ezért éjfél után volt a lencse, az is ette, aki nem kívánta.

Újév napján híg káposztaleves (korhelyleves), disznóhús­leves valamilyen sült hússal, krumplival és káposztából készült savanyúsággal volt a leggyakoribb étel. Nagyon sok családban fánkot is sütöttek.

Házi mértékegységek átszámítása

1 evőkanál liszt 2 dkg
1 csapott evőkanál liszt 1,5 dkg
1 evőkanál búzadara 2 dkg
1 evőkanál zsemlemorzsa 1,5 dkg
1 tetejes evőkanál só 2 dkg
1 evőkanál cukor 2 dkg
1 teáskanál cukor 1 dkg
1 evőkanál zsír 2 dkg
1 tojásnyi zsír 6 dkg
fél vaj 5 dkg
1 diónyi vaj vagy zsír 2 dkg
1 kávéskanál színes paprika 0,5 dkg
10 nagyobb burgonya 1,2 kg
10 közepes nagyságú burgonya 1 kg
1 közepes nagyságú alma 10 dkg
1 közepes fej káposzta 1-1,5 kg
1 közepes fej kelkáposzta 70-75 dkg
1 közepes fej vöröshagyma 6-7 dkg
1 nagy fej vöröshagyma 10 dkg
1 nagyobb sárgarépa 1314 dkg
1 nagyobb petrezselyem 10 dkg
1/2 zeller 15 dkg
1/2 karalábé 20 dkg
1 nagyobb karfiol 40-50 dkg
1 bögre bab (1 bögre 2,5-3 dl) 30 dkg
1 bögre rizs 25 dkg
1 bögre kukoricaliszt 17 dkg
1 marék savanyú répa 40 dkg
1 marék savanyú káposzta 35 dkg
1 marék sóska 15 dkg
1 pohár tej, tejtől, tejszín 2 dl

 

Képek




« Vissza az előző oldalra!
Bérbaltaváriak Szülőfalujukért Egyesület - Magyar